Tanulj meg nemet mondani!


Nemet tudni mondani az élet minden területén hasznos tulajdonság lehet. Nagyon sok esetben azért kerül valaki számára kényelmetlen vagy kellemetlen szituációba, mert nem tudott nemet mondani rá, pedig már előre tudta, hogy nem fogja élvezni az adott helyzetet. Ennek a kis szónak a gátja általában az, hogy legtöbbször senki nem akar megbántani másokat, senki nem akarja, hogy Ő legyen a társaság ”NEM embere”. Ez a magánéletben sem túl előnyös, de a munkahelyen egyenesen károsíthatja az egyént. 
 
Biztosan minden munkavállaló találkozott már azzal a szituációval, amikor a felettes a munkaidő lejárta előtt ad ki egy olyan feladatot, amit előreláthatólag nem lehet majd időben elvégezni. Az sem lehet ismeretlen, amikor a már egyébként is túlterhelt munkavállaló még több feladattal lesz megbízva. A „Kicsit gyere be előbb kérlek” vagy a  „Maradj bent egy kicsivel tovább” ismert frázisok lehetnek - de nem mindegy, hogy hányszor fordulnak elő. Munkahelyen nemet mondani - főleg a felettesnek - magában hordozhatja az elbocsátás lehetőségét. Egy ilyen pallossal a feje felett érthető, ha a munkavállaló nem tud, vagy esetleg nem mer nemet mondani. Hosszútávon ezzel csak az a baj, hogy sokszor a rendelkezésre állás természetessé válik és akkor is túlterhelik adott munkavállalót, amikor nem is feltétlen lenne szükséges. 
 
 
Ha valami természetessé válik egy munkahelyen, nehezen felismerhető, hogy az nem optimális.
Ahogyan a munkavállaló is természetesnek veszi, hogy ez kell ahhoz, hogy megtartsa az állását, úgy a felettese az adott munkavállalónak is természetesnek veszi majd, hogy bármit és bármikor rábízhat a túl együttműködő alkalmazottra. Mindezt azért, mert képes rá, meg tudja csinálni. Önmagában az, hogy valaki valamit meg tud csinálni, még nem jelenti automatikusan azt, hogy neki kell megtennie, vagy hogy számára az az optimális. Ha valaki sokszor túlvállalja magát, vagy magában tartja elégedetlenségét, az kiégéshez és a motiváció elvesztéséhez vezethet a későbbiekben. Ami pedig talán még a munkahely elvesztésénél is rosszabb, ha valaki már nem élvezi azt, amit csinál és kizsákmányolva érzi magát. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy nincs stabilitás az ember talpa alatt, hanem arról, hogy a mindennapok válnak elviselhetetlen teherré. 
 
Ahhoz, hogy valaki nemet tudjon mondani, ismernie kell határait. Tudnia kell, hogy mi az, amit még be tud vállalni egy munkahelyen és mi az, ami az esetleges kiégését okozhatja. Emellett fontos a racionalitás is. Nyilván nem arról van szó, hogy pozitív diszkriminációt kell kivívnia magának a munkavállalónak. Csak akkor kell nemet mondani, ha az, amit kérnek tőle, valóban nem fér már bele a munkaidőbe, vagy nem tartozik az eredeti feladatkörbe és nem is akarja az adott munkavállaló magára vállalni. Ebben az esetben nem okozhat az sem problémát, hogy jó indokokat hozzon fel valaki nemleges válasza mellé. Például, ha olyan feladattal szeretne megbízni a felettes, ami egyrészt nem tartozik a munkakörbe, másrészt az eredeti munkaköri felelősségtől vesz el értékes időt, ezzel megindokolva lehet tálalni, miért sem nem szeretné valaki magára vállalni adott feladatot. 
 
Ha ez mégis ahhoz vezet, hogy elbocsátják a munkavállalót, vagy netán nem változtatnak helyzetén - bánkódni nem érdemes. Ugyan úgy, ahogy nem érdemes egy olyan összejövetelen részt venni, amire csak rákényszerítik az embert, nem érdemes egy olyan munkahelyen maradni sem, ahol túlterhelik. Az eredmény mindegyik esetben ugyan az lesz: végül nem fogja jól érezni magát az ember. Akkor már inkább megéri kimondani azt a három betűt.