Egy fejvadász perspektívájából: A profi álláskereső

Abban egészen biztos vagyok, hogy minden munkavállaló, aki valaha keresett állást határozott véleménnyel rendelkezik a HR szakemberekről. Mivel olvasóim nagy része az álláskeresői oldalon foglal helyet, ezért ezt most nem cizellálnám. Akikről viszont ritkábban írnak és véleményeznek azok maguk az álláskeresők. A HR területen dolgozó szakemberek nagy része ódzkodik, hogy nyíltan véleményt alkosson az álláskeresőkről. Ennek két főbb oka van. Egyrészt a legtöbb HR munkakörben dolgozó „kollégám” tökéletesen tisztában van területe hiányosságaival, folyamatainak gyenge pontjaival, így a „másokban a szálkát, de saját magunkban a gerendát” felfogást minden szakmabeli igyekszik kerülni. Másrészt, akárhonnan nézzük, az álláskereső bizonyos szemszögből kiszolgáltatott helyzetben van a munkaadói oldalhoz képest. Emiatt beismerem, óvatosan kell bánni az ezzel kapcsolatos kommunikációval. Ebben a cikkben igyekszem a lehető legtárgyilagosabban összeszedni mit tapasztal a mezei HR-es, fejvadász  egy-egy toborzás során. Előre is elnézést kérek, ha vélemény alkotásom nem minden mondatában objektív. Teljes emberi objektivitás egyébként sem létezik, ezt a cikket pedig – egyelőre – nem egy AI írja. :)
 
Nem releváns pályázók, rossz pályázati anyagok. 
 
Az egyik leggyakoribb dolog, amivel szinte minden nap szembesül az, aki toborzás-kiválasztás területén dolgozik az az, hogy sokan olyan állásokra nyújtják be a pályázatukat, amire egészen egyszerűen nem alkalmasak. 
 
Mit értek nem alkalmas pályázó alatt? 
 
Nem megfelelő végzettség, szakmai tapasztalat, nyelvtudás, vagy mind a három egyben. Azt elismerem, hogy nagyon sok olyan álláshirdetés van, ami nem kommunikál megfelelően. Viszont az a három dolog, melyet felsoroltam, egészen biztosan minden álláshirdetésből kiderül. (Itt máris kicsit részrehajló vagyok, mivel feltételezem, hogy állításom igaz. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem láthatott egy álláskereső sem olyan hirdetést, melyben a három dolog egyike hiányzott volna. Mindenesetre, maradjunk annyiban, hogy a legtöbb álláshirdetésből ezek kiderülnek.) Szóval, ha olyan pályázó érkezik be egy-egy hirdetett pozícióra, aki még ennek a három alap kritériumnak - vagy valamelyikének a három közül - sem felel meg, egészen biztos, hogy nem fogja interjúra invitálni a HR az illetőt. 
 
Szorosan összefügg ezzel az is, ha valaki csupán csak véletlenül kihagyta valamely fontos információt önéletrajzából. Ebben az esetben ugyan úgy nem fog behívásra kerülni az illető. Ráadásként még bosszankodásra is okot adhat pályázói oldalon, ha egyébként alkalmas lenne a megpályázott pozícióra. Egy ideális világban, minden HR-es, minden beérkező pályázót felhívna és feltérképezne. De sajnos nem élünk ideális világban. Ez nem csak az álláskeresésre igaz. A pályázati anyag nem fontos, amúgy sem ez határozza meg, hogy ki nyer el egy pozíciót elképzelést szeretném egyszer és mindenkorra száműzni minden álláskereső fejéből. Egész egyszerűen azért, mert nem igaz. Az igaz, hogy a végső döntés meghozatalánál már valóban nem számít, hogy adott pályázó milyen önéletrajzzal pályázott. Viszont el is kell jutni a végső interjú körig, ez pedig lehetetlen, ha valakit be sem hívnak a megpályázott pozícióra. 
 
Következetlenség.
 
Szerencsére a fent említett ponttal már jóval ritkábban találkozom, de még mindig többször, mint, ami a kívánt lenne. 
Sajnos még mindig nagyon sok olyan pályázó van, aki nem veszi kellően komolyan kiválasztási folyamatát. Amivel a leggyakrabban találkozom, hogy egy adott pályázó első körben említett bérigényéhez képest, jóval magasabb bérelvárást támaszt, amikor már konkrét ajánlatot kap. Ennek oka számomra teljesen tiszta. Teljes mértékben megérthető, hogy amíg valaki nem ismeri a teljes bércsomagot és szakmai felelősségi kört, addig elég nehezen tud bérigényt meghatározni. Márpedig mi az első kérdés, amit minden HR-es feltesz?  Látja, teljes mértékben az érme két oldalán gondolkodom. Ettől függetlenül nem fog jó színben feltűnni az, aki kiválasztási folyamat közben módosít körről-körre bérigényt. Érdemes tájékozódni a piacon és már az első ilyen kérdésre is olyan választ adni, ami mellett ki tud tartani. Máskülönben nem csak a HR-es felet csapja be, de saját magát is. 
 
Ugyan ennyire kellemetlen az, amikor egy pályázó már több körön is túlesett és csak ezt követően jön rá, hogy igazándiból nem is szeretné megpályázott pozíciót. Önmagában azzal még nincsen semmi probléma, ha elsőre nem tudja valaki, hogy mennyire testhezálló a számára adott szervezet vagy feladatkör. Viszont ezt a legtöbb esetben nem jól kommunikálják az álláskeresők. Sok mindenre hivatkoznak, de csak a legritkább esetben hallani a valóságot. (Ezt csupán azért tudom, mert nem csak fejvadászattal, de karrier tanácsadással is foglalkozom), így kicsit könnyebb mind a két oldalt megítélnem. Ezekben a helyzetekben jobb az őszinteség. Mert minden más, amit általában kitalálnak a visszalépő pályázók, ennél csak rosszabb fényt vetnek rájuk. 
Örülnék, ha a következő pontot említenem sem kellene, de sajnos még mindig van példa rá. Még mindig vannak olyan pályázók, akik a helyett, hogy lemondanának egy interjút, egyszerűen csak nem jelennek meg. Ez sajnos olyan esetekben is előfordul, amikor már túl van a pályázó az első körös interjúkon, és a következő lenne esedékes. Ilyenkor a taktika ezen pályázók részéről egyszerű; elérhetetlenné válnak. Abban biztos vagyok, hogy így könnyebb kezelni ezt a szituációt. Viszont az is egészen biztos, hogy egy ilyen tettet követően a pályázónak nem jósolható nagy jövő annál a cégnél, ahol megbízhatatlanként viselkedett. 
 
Felkészületlenség az interjún
 
Az még megbocsátható, ha egy fejvadász interjúra valaki nem készül fel alaposan. A fejvadász cégek által feladott álláshirdetésben nincsen megbízó cégnév feltüntetve, és sok esetben a meghirdetett pozíció sincs túl bőségesen kifejtve. Előbbinek egyszerű üzleti oka van: ha feltüntetnénk a megbízó cégnek a nevét, akkor akár maga a cég is hirdethetne saját nevén. Nem fejvadászokon keresztül pályáznák meg a jelentkezők a lehetőséget. Megbízni fejvadászt egy cég pedig általában azért bíz meg, mert nincsenek meg a megfelelő erőforrásai (főként humán erőforrásai), hogy saját nevén hirdessen és toborozzon. Vagy saját nevén is hirdet, de szeretné a munkaerőpiacot minél alaposabban lefedni. Egy fejvadásznak sokszor olyan munkaerő adatbázisa van, mely nem helyettesíthető egy egyszerű állásportálos hirdetéssel. Tehát kölcsönös érdekekről van szó, viszont ebből fakadóan, amikor egy fejvadász cég „anonim” hirdetést ad fel, nyilván nem könnyíti meg a pozíció iránt érdeklődők dolgát. Az pedig, hogy mennyi információ szerepel egy fejvadász által feladott hirdetésben csupán csak attól függ, hogy a megbízó cég mennyi információt osztott meg a fejvadász céggel, akivel együtt működik. Ha ezeket a tényezőket tehát figyelembe veszem, akkor nagyon könnyen túl tudok lendülni azon, ha „felkészületlen” pályázóval kell interjúznom. 
 
Viszont, amikor egy cég a saját nevén hirdet, vagy egy jelentkező fejvadász közvetítése által kerül a megbízó céghez, akkor nincs kifogás. Tudni kell hova megy az ember interjúra, utána kell nézni a cégnek. Ma, a XXI. században az a kifogás csak a legritkább esetben állja meg a helyét, hogy valaki azért nem készült fel a pozíciót hirdető cégből, mert semmilyen információt nem talált. Nem azt mondom, hogy nincsenek olyan kisvállalkozások, akik csupán csak a cégjegyzékben szerepelnek, pár adattal. De azért lássuk be, a cégek nagyobb százalékáról információk tömkelege található meg az internetnek nevezett rejtélyes találmányon. :) Sajnos még mindig nagyon sokszor találkozom olyan jelöltekkel, akik nem felkészültek. Mivel a fejvadász oldalon ülök, így csak korlátozottan tudok nyilatkozni saját cégnévvel feladott hirdetések esetéről. Bár nyilván mi is toborzunk magunkhoz kollégát, és fejvadász cégként, remélem elhiszik nekem, ha azt mondom, hogy több, mint elégséges információ található meg rólunk is az interneten. Mégis, amikor saját jelentkezőink között válogatunk, még akkor is – pedig van saját cégbemutató oldalunk is, az eredeti felületünkön kívül – a legtöbb esetben, a „Mit tud cégünkről” kérdéskörben nagyon sokan elbuknak. Ugyan ilyen elcsépelt hiba az is, amikor egy jelentkezőt felkészítek a megbízó partneremnél történő bemutatóra, mégis, rendkívüli módon azt a visszajelzést kapom sokszor partnercégemtől, hogy a jelölt akit prezentáltam – és itt most nem fogok szépíteni - azt sem tudta hol van interjún. Erre nincs kifogás, nincs jó magyarázat. Őszintén lássuk be: akik elkövetik ezt a „bűncselekményt” egészen egyszerűen csak lusták és nemtörődömök voltak a pályázással kapcsolatosan. Ha pedig nem vette valaki a fáradtságot, hogy a hirdető cégnek utána nézzen, akkor nem is érdekelte annyira a pozíció, hogy ennyi energiát bele fektessen. És ilyenkor merül fel bennem az a kérdés, amit nem tudok szebben megfogalmazni: Minek pályázott egyáltalán? Ezzel rabolta a fejvadász/HR-es és az egész hirdető cég idejét. Nem is beszélve a saját idejéről, amit az eleve érdektelen interjún töltött. Nem azt mondom, hogy egy adott álláslehetőség már az első interjú körön rögtön a világ legérdekesebb pozíciójává válik a pályázó szemében. Viszont, amíg nincs meg az első körös interjú, alap követelmény, hogy úgy álljon hozzá az ember, mintha álmai munkahelyére pályázna. A későbbi köröket illetően majd ráér tényadatokra alapozott véleményt formálni. 
 
Remélem, hogy aki végig olvasta ezt a cikket egy kicsit már könnyebben bele tudja magát képzelni a HR oldal mindennapjaiba. Ezzel a cikkel nem védőügyvédet szerettem volna játszani a szakma oldalán. Több ponton is jeleztem, hogy tökéletesen megértem és látom a HR szakma hiányosságait és az álláskeresők mindennapi küzdelmeit, nehézségeit. A HR kontra álláskereső témakörben egy dolgot szerettem volna csak tisztázni: fontos, hogy mind a két fél vegye a fáradtságot és megpróbálja megérteni a másik felet, megpróbáljon a másik fél fejével gondolkodni. Egy ideális világban ennek a két oldalnak egymásért kellene létezniük, kooperáltan kellene tudniuk működni egy közös cél érdekében. Ha ezt a gondolatot csak az Ön fejében, Kedves olvasó, sikerült elültetnem, akkor már egy lépéssel közelebb kerültünk az idealizált világképemhez, melyet ezúton is köszönök.