Önképzés munka mellett, miért fontos?


Általánosságban, ha valaki már megszerzett egy diplomát, esetleg még megcsinált egy mesterképzést is, majd azt követően elhelyezkedett, akkor biztos, hogy évekig még csak nem is akar az iskolapadra gondolni. Ez teljesen érthető addig a pontig, amíg az ember rá nem jön, hogy tanulni még mindig gyerekjáték a mindennapi munkavégzéshez képest. Egyes munkahelyeken a munkaadó cég lehetőséget biztosít tanfolyamok, továbbképzések, tréningek elvégzésére. Ezek általában a konkrét munkakörhöz, vagy az adott munkaadó céghez kötött képzések, és önmagában ritkán van értékük a munkaerő piacon. 
 
Egyébként is igaz, hogy ha valakinek már van egy alap képzettsége és mellé több, mint 5-6 év munkatapasztalata, elsősorban nem az fog számítani, hogy mit tanult az iskolában. Sokkal fontosabb lesz a gyakorlati tudás. Vannak persze olyan munkakörök, melyeknek szerves része az állandó továbbképzés, de ha valaki nem ilyen munkakörben dolgozik, akkor igen ritka, hogy motivációt érezne önmaga fejlesztésére. Munka mellett nem is könnyű még egyetemre, főiskolára, képzésekre járni - ez teljesen érthető. 
 
 
Miért fontos mégis? Egyáltalán milyen formában érdemes tovább képeznie magát a munkavállalónak? 
 
Egy (bármilyen) végzettség megszerzését követően alapvetően nem látom szükségességét még egy diploma megszerzésének. Természetesen, ha valaki érdeklődik más területek iránt is, nincs vesztenivalója. Bár, azt mindenképpen érdemes számításba venni, hogy a sok diploma egy idő után hátrányt is jelenthet a munkaerő piacon, hiszen könnyen rásüthetik az emberre a túlképzettség bélyegét. Viszont nyelvet tanulni – és itt nem az ógörögre értendő elsősorban tanácsom -, illetve bármilyen új számítástechnikai tudásra szert tenni sosem lehet hátrány. Minden szakmának megvannak azok a specifikus képzései, melyek univerzálisan bármilyen munkahelyre kerülve kamatoztathatóak. Ilyen típusú képzettségre szert tenni tehát sosem lehet hátrány. A nyelvtanulás pedig, minden szakmában jól jöhet. A legtöbb ember ugyan is, legjobb esetben csak egy idegen nyelvismerettel rendelkezik, így azok, akik legalább két olyan nyelvet beszélnek, ami Magyarországon hasznosítható, egészen biztosan munkaerőpiaci előnybe kerülnek majd. 
 
Munka mellett az ember általában már annak is örül, ha hazaérhet és a családjára, barátaira tudja fordítani az időt. Ráadásul, ha valaki hosszabb időt tölt egy azon munkahelyen, nem is érzi akkora szükségét annak, hogy tovább képezze magát. Amikor viszont kikerül valaki a munkaerőpiacra, akkor  fontos, hogy valamivel több tudjon lenni egy átlag munkavállalónál, szakembernél, hiszen így megsokszorozódik esélye a gyors elhelyezkedésre és a legjobb munkahely megtalálásra. 
Mint az élet egyéb területein, a karrierépítés során is előrelátással és tervezéssel rendkívüli eredményeket lehet elérni. Ha valaki ezt szeretné tenni, fontos, hogy ne ragadjon benne egy pozícióban, egy felelősségi körben túl hosszú időre, hiszen ez elzárja a széles körű tapasztalatszerzés lehetőségét. Amikor már valaki pontosan tudja, hogy milyen szakterületen szeretne karriert, el kell kezdenie gondolkodni a jövőjén. Ez nem csak abban a formában érvényes, hogy tudjuk előre, hogy milyen házat, autót szeretnénk, vagy milyen országokba szeretnénk ellátogatni, hány gyermeket szeretnénk vállalni. Előre meg kell tervezni, hogy milyen lépéseket kell majd megtenni ahhoz, hogy egy bizonyos szakma csúcsát elérje az ember. Tervezés nélkül ugyanis könnyű a mindennapok sodrásában elveszni, szem elől téveszteni a célt. 
 
Komoly problémája a mostani munkaerőpiacnak az ötven év felettiek foglalkoztatása. Arra ebben a cikkben nem szeretnék kitérni, hogy milyen hozzáállási problémák vannak a munkaadó cégek részéről (mert vannak). Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy ha valaki nem halad a korral, nem sajátítja el azokat a technológiai és új módszertani ismereteket, amit a legtöbb cégnél elvárnak, nehezebben fogja tudni eladni magát, mint szakember. Sokszor a cégek azért nem szeretnek alkalmazni X, vagy az előtti generációs szakembert, mert nem látják bennünk az új képességek elsajátítására való hajlandóságot. A legkönnyebben ezt azzal tudja bizonyítani az ember, ha folyamatosan lépést tart a korral és figyelemmel kíséri a szakterületének fejlődését. Ismételném, nem arról van szó, hogy ettől függetlenül nem eshet diszkrimináció alá ez a korosztály. Sajnos ennél összetettebb ez a problémakör.
Amit mondani kívánok, arra az állandóan ismételt frázis valóban igaz:
„Tanulni sosem késő!” 
Ha valaki tudatosan sajátítja el azokat a készségeket, amik a jelen munkaerőpiac értékes munkavállalójává teszik, nem veszthet rajta.