Emberi megoldások

Az, hogy mitől jó egy munkahely, egy munkakör, mindenki számára mást jelent. Ha arról kérdeznék meg bárkit, hogy mi a rossz munkakörnyezet jellemzője, valószínűleg lennének a válaszok között kisebb-nagyobb különbségek, de biztosan lennének egyező vélemények a témába szakmától függetlenül. Ha nem megfelelő valaki fizetése, nem kielégítő szakmailag a munkája, azok viszonylag könnyen kezelhető, könnyen definiálható negatív tényezők. 

 

Mit tegyen akkor az ember, ha valamilyen személyi konfliktus, esetleg munkahelyi mobbing miatt válik élvezhetetlenné munkahelye? 

 

Sajnos a munkahelyi mobbing, mely gyakorlatilag lefedi a mérgező munkakörnyezet fogalomkörét, egyre elterjedtebb. Ennek persze nem az az oka, hogy régebben ilyesmi sehol sem fordult elő. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ma már erről mernek beszélni a munkavállalók. Korábban ez a fajta nyíltság elképzelhetetlen lett volna.  Pont olyan ez, mint az utóbbi évek „sláger” témája a #metoo kampány. Félreértés ne essék, nem degradálnám ez utóbbi témát, de bizonyos aspektusból párhuzamot lehet vonni. Azok, akik ma zaklatási vádakkal álltak elő, évtizedekkel korábban váltak tényleges áldozattá. A különbség itt is ugyan az. Korábban erről nem „illett” beszélni. A közvélemény egységes volt az ilyen érzékeny és nagyon személyes témákat illetően. Ugyan úgy, ahogy évtizedekkel ezelőtt az sem számított elfogadottnak és nem lehetett nyíltan beszélni arról, ha valaki pszichológus segítségét kérte. Ugyan ez volt a helyzet akkor is, ha valakit zaklattak, akár a magánéletében, akár a munkahelyén – ilyen és ehhez hasonló témákról mélyen hallgatott mindenki. 

 

Minden felsorolt témakörben ugyan az volt a társadalom konklúziója: az áldozatok hibáztatása. Természetesen nem arról van szó, hogy az emberek érzéketlenek. Ez a reakció bizonyos értelemben teljesen normálisnak mondható. Ha rossz dolog történik -  akár közvetlenül, akár közvetve - azt könnyebb tagadni, mélyen eltemetni, mint szembenézni vele. Az áldozat hibáztatás tehát tulajdonképpen ösztönös önvédelmi reakció. Önvédelem a világ sötétségével szemben. Sajnos, ha valaki közvetlenül tapasztal ilyesmit, sokszor még akkor is inkább a hárítás eszközéhez nyúl. Így sokan azt gondolják hogy, könnyebb lesz a feldolgozás. Az igazság viszont az, hogy könnyebbé nem teszi a folyamatot, csupán csak egy bizonyos időre feledhetővé a történteket. 

Nem mennék bele mélyebben a magánéletben zaklatottak pszichológiájába, erre sem képesítésem, sem tapasztalataim (szerencsére), nem tennének alkalmassá. Az ilyen helyzeteknek nem csak a feldolgozása nehéz, de a helyzetből való kilépés is. Ehhez képest a munkahelyi zaklatás valamelyest „könnyedebb” témakör. Persze nem azért, mert ez egy könnyű, pillanatok alatt feledhető élmény. Viszont egy munkahelyről kilépni egy fokkal még mindig könnyebb, mint egy mérgező magánéleti szituációból. 

 

Akkor miért is beszélünk most erről? 

 

Azért, mert ami a mentális részét illeti, nem sokban különbözik ez a fajta zaklatás a magánéletben előforduló zaklatástól. Kilépni egy munkahelyről egyáltalán nem könnyű. Főleg akkor nem, ha valaki hónapról-hónapra él, megtakarítások nélkül. Sajnos sokan vannak ilyen anyagilag kiszolgáltatott helyzetben Magyarországon. Ez azzal is együtt jár, hogy valószínűleg dupla vagy, akár tripla annyi ember él át munkahelyi mobbingot, mint amennyit nyilvánosságra hoznak.  Nagyon fontos viszont, hogy ezt senki ne vegye természetesnek. Akár egy kolléga, akár a konkrét főnök részéről érkezik irracionális viselkedés, nem szabad sokáig teret engedni neki. A munkahelyi zaklatás nem csak a munkát teszi keserűvé. Ugyan úgy kihat a magánéletre, és hosszútávon lehet, hogy még a konkrét munkakört is megutáltatja azzal az emberrel, aki korábban szerette és hivatásának tekintette munkáját. A legtöbb esetben az ilyen típusú zaklatások nem állandó jellegűek. Amikor olyasmivel szembesül az ember, amiben korábban nem volt része, az elején hajlamos nem a helyén kezelni. Ilyenkor kezdődnek a kifogás gyártások: „Biztosan csak időszakos..” vagy „El fog múlni!” és az „Eltávolítják előbb, vagy utóbb azt a személyt, aki így viselkedik!”. Az esetek legnagyobb részében viszont, sajnos nem így szokott történni. Hogyan is múlhatna el, ha az ember nem is beszél róla. Ha munkatársaktól éri ilyen élmény az embert, elkezdi magát hibáztatni. Hiszen, ha egy egész csoport viselkedik kirekesztően (tehát a többség az ember ellen van) könnyen hiheti, hogy vele van a baj. Ha a közvetlen vezető részéről érkezik ilyen fajta viselkedés, a helyzet még rosszabb. Mégis ki merne szembe menni nyíltan a főnökével? Még akkor is ritkán valósul ez meg, ha többek is egy „rossz” főnök áldozatai. Hiszen itthon még mindig erősen hierarchiára épül a társadalom és ez azzal is együtt jár, hogy tekintélyelvű a berendezkedés. 

 

Amit mindenképpen tisztázni kell ezekben a helyzetekben, hogy van egy bizonyos pont, ami után ezt már nem lehet szó nélkül eltűrni. Azt a bizonyos pontot viszonylag könnyű meghatározni. Ha éppen Ön is munkahelyi mobbing áldozata, akkor az első amit meg kell tennie (ha még nem tette) hogy beszél róla. Nem a barátainak, családtagjainak. Egy munkahelyen felelős személynek, aki tud tenni az ügy érdekében valamit. Ha munkatársaktól kell az embernek ilyesmit elszenvednie, akkor ez a személy egyértelműen a közvetlen felettes. Ha a felettes az, aki ellen panasszal szeretne élni, akkor az Ő felettese. Mindkét esetben van valami, ami egyaránt fontos. Az érzelmeket ki kell hagyni a kommunikációból. Tudom, hogy ez nagyon nehéz ilyen szituációkban. De mint minden vitás helyzetben, az ilyen esetekben is igaz, hogy az indulatok rosszabb benyomást keltenek arról, aki az indulatot kifejezi, mint aki ellen szól. Konkrét példákat kell mondani, még jobb, ha mások is alá tudják támasztani a mondottakat. Ha ezt a lépést megtette, de helyzete nem javult, nincs mese, el kell kezdenie új munkahelyet keresni. Az ilyen helyzetek ugyan is, ha értelmes kommunikáció útján nem megoldhatók, akkor valószínű, hogy semmilyen más úton sem. 

 

Legyen bármilyen élethelyzetben, hosszútávon sokkal rosszabbat tesz Önmagával, ha benne ragad egy mérgező munkakörnyezetben. Megutálja a munkáját, elveszti bizalmát a többi munkaadóval szemben és még a magánéletében is keserűvé válik. Ennyit pedig egy munkahely sem ér meg. 

Ha úgy érzi hasonló helyzetben van, de nem tudja hogy kéne továbblépnie, vagy azt sem, hogy egyáltalán mit kellene tennie - forduljon karrier tanácsadóinkhoz, tegye meg az első lépést afelé, hogy olyan munkahelye legyen, ahová szívesen jár be minden reggel! 

 

 

A "Bővebben" gombra kattintva megismerkedhet az igényfelmérés folyamatával, forduljon hozzánk bizalommal!