Kudarcélmény és annak feldolgozása

Kudarcélmény már egészen biztosan mindenkit ért. Az, hogy ki mennyire hatékonyan tud ezzel megbirkózni – változó. Csak azt nem éri kudarc, aki nem is próbálkozik. Az élet folyamatos kísérletezés, és jó esetben a határaink feszegetése. Fontos, hogy ha fejlődni akarunk és ha igazán meg akarjuk ismerni önmagunkat, akkor olyan dolgokat próbáljunk ki, ami kívül esik az komfortzónánkon. Gyermekként a kísérletezés és a felfedezés alap készség. Belénk van programozva a túlélés érdekében. Amikor viszont felnövünk, sokszor megszokásaink rabjaivá válunk és elkövetjük ugyan azokat a hibákat. Elveszik a kísérletezés vágya, ragaszkodunk a biztonság illúziójához. Az, hogy valami megszokott, még nem feltétlenül rossz. Viszont, ha úgy éljük le az életet, hogy soha nem kezdünk semmi új dologba, beleragadunk a mókuskerékbe, biztos a kiégés. Aki igazán teljes életet szeretne élni, kell, hogy rendelkezzen bizonyos fokú örök elégedetlenséggel. Ha már nincs meg ennek az érzete, szinte biztos, hogy abbahagytuk a próbálkozást. Nem törekszünk már többre, jobbra. Ez pedig a kudarcélmény átélésénél sokkal
rosszabb. 
 
 
Hogy mindezt miért fontos tudatosítani? 
 
A kudarc önmagában nem rossz dolog. A kudarc mutatja, hogy megpróbáltuk. Nem minden sikerül az életben, nem is lenne reális. Ez viszont nem azt jelenti, hogy fel kell adni. Arra kell ösztökéljen, hogy még jobbak legyünk, még többet tegyünk. Olyan nincs, hogy valaki mindent megtett és annak nincs pozitív hozadéka. Minden kudarc tanulásra ad lehetőséget. Ebben a kontextusban valójában nem is beszélhetünk valós kudarcról. A világűrt sem egyetlen egy próbálkozás után értük el. Ha minden ember a kudarcai árnyékában élne, sosem jutott volna a világ sehova. Kell a kudarc. Szükséges rossz, ha úgy tetszik. Ez az, ami előrébb visz minket, ami arra ösztönöz, hogy bizonyítsunk. Aki azt mondja, hogy mindenben sikeres volt, amit valaha kipróbált – az hazudik. Ha az álláskeresés szemszögéből nézzük mindezt, akkor szinte biztos, hogy mindannyiunk tud említeni kudarcként megélt eseményt. Akár egy elbaltázott interjú, akár egy olyan pozíció, amire igazán vágytunk, de még a behívásig sem jutottunk. De menjünk tovább az álláskeresésnél. Maga a munkavégzés folyamata is hasonlítható egy menethez a hullámvasúton. Biztos, hogy mindenkit ért már kudarc a munkahelyén. Legyen az egy nem jól teljesített feladat, vagy egy elbukott előléptetés. Teljesen mindegy, hogy mi okozza a kudarcot, feldolgozása minden esetben azonos. 
 
Meg kell vizsgálni, hogy mi volt az, ami a kudarchoz vezetett. Talán ez a legnehezebb lépés, hiszen itt be kell ismerni, hogy nem önmagunk legjobbját nyújtottuk. Ezt követően viszont, jöhet a felemelkedés fázisa. Ha tudjuk, hogy mi okozta bukásunkat ki is tudjuk javítani. Hibázni sosem szégyen. Ha valaki meg sem próbálja, az a szégyen. Nem mindig lesz könnyű az elfogadás. Mindig lesznek kevésbé és sokkal nehezebben feldolgozható dolgok az életben. Viszont ha képesek vagyunk őszintén szembenézni önmagunkkal és önmagunk lebecsülése helyett azon gondolkodni, hogyan legyünk jobbak, mit tehetünk jobban, egész biztos a siker előbb-vagy utóbb. Ha feladunk valamit, ami igazán fontos a számunkra, azzal saját magunkat becsüljük le. Úgy ártunk magunknak, hogy fel sem fogjuk igazán. Nem kell a világ megváltásáról beszélnünk, egy párkapcsolat vége épp úgy gátolhat, mint egy munkahely elvesztése. Bármilyen szituációról is legyen szó egy dolog biztos: az, hogy megpróbáltuk. Lehet nem jártunk sikerrel, és az is lehet, hogy kell egy kis idő, hogy a sebek begyógyuljanak. Azonban ha nem lépünk tovább, majdnem hogy esélytelen az új és jobb munkahely megtalálása, ugyan úgy mint az új és jobb párkapcsolat kialakítása. Rágódni lehet ideig-óráig, de erre nem lehet elpazarolni egy életet. Senki sem él örökké, így korlátozott idő áll mindenki rendelkezésére, hogy fejlődjön. 
 
Tehát, ha kudarc ér, ne azon gondolkodj, hogy miért éppen veled történt. Gondolkodj azon, hogy miként kerülheted el a jövőben és dolgozz a megfejtésen. Ne várd, hogy az élet majd megoldja helyetted, mert elárulom: nem fogja. Tekints úgy rá, mint lehetőségre. Lehetőségre, hogy fejlődj, tanulj és azt az életet élhesd, ami számodra a legjobb.