Közszférából a versenyszférába


Azt gondolom, jelenleg a címben említett témánál aktuálisabbat nehezen lehetne találni. Sajnos már tavaly is nagyon sok ember került elbocsátásra a közszférából, és ez a folyamat idén is folytatódni fog. Önmagában ez még nem is lenne akkora probléma, ha azok, akik elbocsátásra kerültek rendelkeznének versenyszférás tapasztalattal. A legtöbb esetben viszont (sajnos) az érintett szakemberek nagy része, teljes eddigi pályafutását a közszférában töltötte. Ez még mindig nem jelentene megoldhatatlan problémakört, ha lenne felvevő képessége ennek a szektornak. Viszont sajnos a legtöbb ilyen típusú munkahelyen jelenleg a munkaerő leépítés a jellemzőbb, nem a felvétel. 
 
Mit tehet tehát az ember ebben a helyzetben? Kénytelen a versenyszférában gondolkodni. Ezzel csak az a baj, hogy a versenyszféra nagyon kritikus és előítéletes a közigazgatásban dolgozó szakemberekkel szemben, ezt a falat pedig nehéz áttörni. 
 
Először nézzünk az okok mögé, nézzük a versenyszektor oldaláról ezeket a szakembereket. Az egyik – és véleményem szerint a legnagyobb - különbség a két szektor között a gondolkodásban keresendő. A versenyszektorban dolgozók tudják, hogy munkájuk nyomán marad fent és gyarapszik a cég amelynek dolgozói. Ebből fakadóan eleve rendelkeznek egy attitűddel, melyet ha nagyon le szeretnék egyszerűsíteni a produktivitás és eredményorientáltság szavakkal tudnék körül írni. Akik nem rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal a versenyszektorban – mert természetesen előfordul – azok szankciója nem más, mint az elbocsátás. Az, aki a közigazgatásban dolgozott teljes karrierje során, ezzel a látásmóddal nem feltétlenül rendelkezik. A közigazgatásban nem az a fontos, hogy kinek mennyire hatékony a munkája. Ott az állam adja a pénzt, függetlenül a teljesítménytől. A bértábla nem teljesítményarányosan lett megalkotva, hanem végzettséghez kötött. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy, aki a közszférában dolgozik, az nem jó munkaerő. Egyszerűen csak látásmódbeli különbségek vannak. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok közalkalmazottnak alapvetően nem okozna problémát a versenyszektorban támasztott elvárásokhoz igazodni, de ezt sajnos a munkaadó cégek első körben nem tudják megfelelően felmérni. Így eleve egy stigmát raknak a közalkalmazottak homlokára, mely stigmától megszabadulni nehezebb, mint ténylegesen munkát végezni a versenyszférában. 
 
Egyedi szakterületek problematikája
 
A másik nehézség, amivel egy közszférában dolgozó szakember szembesül kikerülve a munkaerőpiacra, az a túl specifikus, versenyszférában nem létező vagy ha létező is – akkor más nevű szakterület. Nagyon sok olyan pozíció van, ami közszférában létező, de a versenypiacon nehezen elhelyezhető munkakör. Az első lépés, amit minden korábban közszférában dolgozó szakembernek meg kell tennie, hogy elhelyezi magát a versenyszektorban. Megnézi, hogy milyen feladatokat kellett ellátnia és ennek hány százaléka kamatoztatható a versenypiacon. Ezután jön a bekategorizálás. Fel kell térképezni, hogy pontosan az a munkakör, melyet közalkalmazottként betöltött milyen pozíció megnevezés alatt fut a hirdetőportálokon, cégek álláshirdetéseiben. 
Ha sikerült elhelyeznie magát az embernek, az még csak az első lépés a továbblépés rögös útján. Ezt követően annak is utána kell járni, hogy milyen szektorban tevékenykedő cégek azok, ahol az elhelyezkedés megvalósulhat. 
Amikor az előkészület - mert a korábban említett pontokat annak nevezném – megvolt, jöhet a gyakorlat. 
 
Az álláskeresés során másik tipikus hiba, melyet közszférában dolgozó szakemberek elkövetnek, hogy rossz pályázati anyagot nyújtanak be. A közigazgatásban nem igazán van jelentősége annak, hogy milyen egy önéletrajz. Sokkal fontosabb ott, hogy tartalmát tekintve benne legyen minden végzettség pontos megnevezéssel és igazoló dokumentumokkal együtt, illetve hogy minden munkahely és tapasztalat fel legyen sorolva. Sokszor találkozom excel-ben megírt önéletrajzokkal az ilyen pályázók esetében, mely egy versenyszférás pályázatnál eleve kizáró oknak nevezhető. A versenyszférában az, hogy milyen és mennyi végzettsége van az embernek egy bizonyos évszámú szakmai tapasztalat után majdhogynem jelentőségét veszíti. Aki szeretne profi pályázónak tűnni, mindenképpen nézzen utána, hogy jelenleg milyen típusú önéletrajzok a „trendik” és annak alapján készítse el a pályázati anyagát. 
 
Problémás lehet még a bérkérdés is. A közigazgatásban egyértelmű bérsávok vannak, egyértelmű feltételekhez kötve. A versenyszférában ennél jóval színesebb a lehetőségek tárháza, így érdemes ennek a témának is komolyabban utána járni egy pályázat benyújtása előtt, így elkerülhető a kellemetlen helyzet, hogy valaki túl-vagy alul árazza magát a piachoz képest. 
Ha valaki ezeket az akadályokat mind maga mögött hagyja még mindig ott van az állásinterjú, mely struktúrájában kardinálisan nem különbözik a közszférás állásinterjútól. Viszont ott van a szakembernek lehetősége hogy véglegesen és kétséget kizáróan lemossa magáról a korábban említett stigmát. Ahhoz, hogy az interjú sikeres legyen (ha korábban nem is) itt már mentálisan, gondolkodásmódban is muszáj azonosulni a versenyszektor szemléletével. Csak ebben az esetben tudja magát az ember sikeresen prezentálni. 
Nem mondom, hogy könnyű elhelyezkedni a versenyszférában, közszférás tapasztalattal, de nem is lehetetlen. A legfontosabb, hogy a szakember, aki ebbe a helyzetbe kerül, képes legyen alkalmazkodni a körülményekhez, nyitott legyen az új dolgok iránt és helyzetére ne úgy tekintsen, mint egy tragikus életeseményre, hanem mint lehetőségre, hogy újra definiálja magát.