Állásinterjún ér kérdezni?

Az teljesen természetes, hogy ha álláskeresőként egy interjún van az ember, kérdések egész hadára kell válaszolnia. Ilyenkor nem ritkán egy rendőrségi kihallgatásra hajazó folyamaton kell keresztül mennie a szakembernek. A „kihallgatási” folyamat során sokszor nem kap lehetőséget, hogy saját kérdéseit feltegye. Jogosan merül fel, hogy mikor és milyen kérdéseket érdemes feltenni az interjúztató félnek. 
 
Már az első interjú körön is lehet faggatózni? Vagy udvariasabb megvárni, hátha maga az interjúztató ad lehetőséget a kérdésfeltevésre? 
 
Sokan érzik úgy, hogy nem áll jogukban kérdésekkel bombázni a munkaadót. A félelem sok emberben ott van ilyen szituációkban, hogy egy rosszul megfogalmazott kérdéssel teljesen elrontják az addig pozitív képet, melyet magukról kialakítottak. A másik véglet, amikor konkrét felkérést kap az álláskereső, hogy tegyen fel kérdést, melyre sokan lefagynak. Ez utóbbi esetben ott a kényszer, hogy mindenképpen fel kell tenni kérdést, máskülönben érdektelennek tűnik az ember. 
Az egész interjú folyamat egy ingoványos terület, ahol a rosszul megválasztott szavak nagy kárt okozhatnak. Azért, hogy elkerülhető legyen a bukás mindenképpen felkészülten kell az interjúra elmenni. A felkészülés ebben az esetben nem csak annyit jelent, hogy az ember utánanéz a munkát kínáló cégnek. Ez az alapja az interjúra való felkészülésnek. A kérdésre, hogy tehet-e fel kérdéseket az interjú alany egy interjún, a válasz nem csak egy egyszerű igen. Kérdéseket akkor is fel kell tenni, ha erre külön lehetőséget a munkaadó nem biztosít. 
 
Hogy miért? 
 
Azon kívül, hogy az érdeklődésnek egy komolyabb fokát jelzi, ha az interjúalany kérdéseket tesz fel, saját magával is jót tesz az ember, ha mer kérdezni. Döntést hozni akkor a legkönnyebb, ha minden fontos információ az ember rendelkezésére áll, ami adott döntés meghozatalához szükséges. Amikor már az utolsó interjú körön van az álláskereső és elé csúsztatnak egy ajánlatot, melyben felkínálják a megpályázott állást, már nincs helye a bizonytalankodásnak. Ilyen helyzetekben csak akkor tud magabiztosan igent vagy nemet mondani az ember, ha minden munkavállalásához szükséges információ birtokában van. Sok esetben az interjú körök folyamán a legtöbb fontos munkakörrel és munkakörülményekkel kapcsolatos kérdésre már válaszokat kínál az interjúztató. Ilyenkor is fontos, hogy legyen a munkát elnyerni kívánó félnek kérdése. Bár nyilván, ha a cég elég részletesen bemutatkozik, a feltehető kérdések mennyisége is csökken. Akkor is, ha minden fontos kérdés már előre megválaszolásra kerül, érdemes legalább egy-két kérdést feltenni. Ezzel lehet a legkönnyebben bizonyítani az érdeklődés komolyságát. Ha valaki nem kérdez, könnyen érdektelenség látszatát keltheti. 
 
Milyen kérdéseket érdemes feltenni? 
 
Az, hogy pontosan milyen kérdések merülnek fel egy álláskeresőben, egyénenként változó lehet. Nyilván vannak olyan sztenderd kérdéskörök, melyek szakterülettől függetlenül befolyásolják a munkavállalást. Ilyenek például a bérezéssel, juttatási rendszerrel kapcsolatos kérdések, vagy a munkaidő tartama. Itt is, mint az álláskeresés más folyamataiban a legjobb, amit adott munkavállaló tehet, ha első körben saját magából indul ki. Mielőtt belekezd valaki az álláskeresésbe, érdemes összeírnia az ideális munkahelyről alkotott elképzeléseit. Át kell gondolni, hogy mik azok a tényezők, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy adott munkavállaló jól érezze magát munkakörében, munkakörnyezetében. Ezt követően létrejön egy elvárási lista, melyet már könnyedén lehet kérdésekké konvertálni. Az interjú folyamán maximum a második körig lehet halogatni a komolyabb kérdések feltevését, de érdemes lehetőség szerint minden munkavállalás szempontjából releváns témakört átbeszélni minél előbb az interjúztató személyekkel. 
Egy interjúnak minden esetben kétoldalúnak kell lennie. Tudom, hogy előfordulnak olyan interjúk, munkaadó cégek, ahol az interjún nem könnyű tárgyalópartnerré válni, és nehéz kikerülni a kifaggatás alatt álló kisdiák szerepköréből. Minden esetre törekedni érdemes, és kell is az egyenlő bánásmódra, mert csak így lehet az ember biztos abban, hogy nem hoz rossz döntést munkavállalása szempontjából. 
 
Ha Önnek problémát okoz érvényesülni az állásinterjúkon, nem tudja, hogyan tud megfelelő béralkut kötni, keresse fel Karrierszerviz szolgáltatásunkat bemutató honlapunkat: karrierszerviz.hu
Segítünk, hogy megtalálja és el is nyerje az Önnek tetsző munkalehetőséget!