CSARNOKÉPÍTŐ
Építs olyan projekteket, amelyek hosszú évtizedekig meghatározzák Európa ipari környezetét!
Partnerünk egy stabil, folyamatosan fejlődő, magyar tulajdonú vállalkozás, amely egy osztrák anyacég megbízható kivitelező partnereként ipari acélszerkezetes csarnokok építésével foglalkozik Ausztriában és Németországban. A vállalat, több mint két évtizede vesz részt nagy volumenű beruházások megvalósításában, ahol a minőségi kivitelezés, a precíz munkavégzés és az összetartó csapat jelenti a siker alapját.
Nem lakások felújításán vagy kisebb építkezéseken dolgoznak. Olyan ipari létesítmények építésében vesznek részt, mint gyártócsarnokok, logisztikai központok, raktárak és egyéb nagyméretű acélszerkezetes épületek, amelyek Európa gazdaságának fontos szereplőit szolgálják ki.
Ha szereted a kézzel fogható eredményeket, nem riadsz vissza a fizikai munkától, és büszke vagy arra, amit létrehozol, itt valódi szakmai kihívások várnak rád.
Miért fontos ez a pozíció?
Egy ipari csarnok felépítése elképzelhetetlen tapasztalt szerelők nélkül. A Te munkádnak köszönhetően állnak össze azok a több ezer négyzetméteres acélszerkezetek, amelyek később gyáraknak, logisztikai központoknak vagy raktáraknak adnak otthont.
A munkád minden nap látható eredményt hoz: az első acéloszloptól egészen a kész csarnok átadásáig aktív részese leszel a kivitelezésnek.
Miről szól a szerepkör?
A munkavégzés során előregyártott acélszerkezetes csarnokok helyszíni szerelésében veszel részt Ausztriában és Németországban. Egy projekt jellemzően több 1000 m² alapterületű ipari csarnok kivitelezését jelenti, amely általában 2–3 hónap alatt készül el.
A feladatok változatosak, ugyanakkor jól szervezett munkafolyamatok mentén zajlanak, modern eszközökkel és tapasztalt kollégák támogatásával.
Főbb feladataid:
- Acélszerkezetek összeállítása és szerelése,
- Acéloszlopok és gerendák illesztése, rögzítése,
- Tetőszerkezetek szerelése,
- Szendvicspanelek és trapézlemezek beépítése,
- Lemezszegések, bádogos elemek szerelése,
- Szükség esetén részvétel lapostető-szigetelési munkákban,
- Precíz munkavégzés a műszaki tervek alapján,
- Együttműködés a kivitelező csapattal a projektek határidőre történő megvalósításáért.
Téged keresünk, ha:
- Rendelkezel legalább 3–5 év tapasztalat csarnoképítésben vagy hasonló területen (pl. acélszerkezet-szerelés, szerkezetlakatos, lakatos, ipari szerelő, fémipari szerelés),
- Jó fizikai állóképességgel rendelkezel,
- Nem jelent problémát a magasban történő munkavégzés,
- Igényes vagy a munkádra és fontos számodra a minőség,
- Tudsz csapatban dolgozni,
- Vállalod a külföldi munkavégzést.
Előnyt jelent:
- Szerkezetlakatos végzettség,
- Műszaki rajz olvasásában szerzett gyakorlat,
- Alapfokú német nyelvtudás,
- Darukezelői jogosultság,
- Korábbi nemzetközi kivitelezési tapasztalat.
Amit kínálnak:
- Határozatlan idejű, teljes munkaidős munkaviszony,
- Hosszú távú, stabil munkalehetőség,
- Nemzetközi projektek Ausztriában és Németországban,
- Prémium lehetőség,
- Ingyenes, igényes apartmanos szállás,
- A teljes kiutazás biztosított céges busszal,
- Modern szerszámok és munkafelszerelés,
- Munkaruha-hozzájárulás,
- Szakmai fejlődési és előrelépési lehetőség,
- Egy összetartó, tapasztalt csapat, ahol hosszú távon számítanak rád.
GYAKORI KÉRDÉSEK
Hol lesz a munkavégzés helye?
Elsősorban Ausztriában és Németországban, jellemzően Linz, Tirol és München térségében, különböző ipari beruházásokon.
Mennyi ideig tart egy projekt?
Egy csarnok kivitelezése általában 2–3 hónapot vesz igénybe.
Hogyan történik a külföldi munkavégzés?
A jelenlegi rendszer szerint a kollégák általában 3–4 hetet töltenek külföldön, amelyet 1 hét otthoni pihenő követ.
Milyen a munkaidő?
A munkavégzés hétfőtől szombatig tart, hétfőtől péntekig 7:00–17:30 között, szombaton pedig félnapos munkarendben.
Milyen szállást biztosít a cég?
A munkavállalók kulturált, teljesen felszerelt apartmanokban laknak.
Kell németül beszélni?
Nem szükséges felsőfokú nyelvtudás, ugyanakkor előnyt jelent az alapfokú német nyelvismeret, hiszen a helyszíni munkavédelmi tájékoztatók, illetve az osztrák és német partnerekkel történő alapvető kommunikáció során hasznos lehet.
Jelentkezés
Ha olyan munkahelyet keresel, ahol stabil háttér, hosszú távú lehetőség és valódi szakmai kihívások várnak, küldd el önéletrajzodat a "JELENTKEZÉS" gombra kattintva!
"Építs velük olyan ipari létesítményeket, amelyek évtizedeken át meghatározó szerepet töltenek be Európa gazdaságában!"