Partnerünk egy biztos, stabil nemzetközi háttérrel és professzionális szakmai múlttal rendelkező vállalat. Céljuk, hogy színvonalas nyaralási lehetőségeket kínáljon világszerte utasainak, hogy elégedetten és felejthetetlen élményekkel gazdagodva térjenek haza utazásukról. Hozzájuk keresünk új munkatársat budapesti központi irodájukba az alábbi pozícióba:
Partnerünk a világ vezető független vizsgáló, ellenőrző és tanúsító vállalatának része. Magyarországon több, mint 3 évtizede dolgoznak egy jobb, biztonságosabb és összetartóbb világért a szolgáltatási szektor minden területén. Hozzájuk keresünk új elkötelezett munkatársat az alábbi munkakörbe:
Fiatalos és energikus vagy? Ki szeretnél próbálni valami újat már meglévő tapasztalattal vagy még tapasztalat nélkül? Partnerünk az „Év szállása” verseny 2x díjazottja folyamatosan fejlődő csapatukba vár. Ezért új munkatársat keresünk hozzájuk az alábbi pozícióba:
Szívesen veszel részt end-to-end fejlesztésben? Érdekelnek a termelésközeli megoldások és rendszerek fejlesztése? Fontos számodra a rugalmas munkaidő, szakmai fejlődés egy összetartó csapatban? Akkor jelentkezz partnerünkhöz a gyártástámogató rendszerének fejlesztésével foglalkozó csapatába az alábbi munkakörbe:
Partnerünk egy 2008-ban alakult magyarországi vállalat, melynek fő profilja a műanyagflakonok gyártása. A társaság megalakulása óta rendkívül dinamikusan fejlődik! Csatlakozz Te is Nyírbátor első családbarát munkahelyéhez! Tegyük együtt még sikeresebbé vállalatukat! Fiatal és dinamikus csapatukba keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
SENIOR ONLINE MARKETING MANAGER álláslehetőség Magyarország egyik vezető pénzügyi tanácsadó cégnél! Megbízónk öngondoskodási tanácsadással és pénzügyi tervezéssel segíti az átlagos fizetésből élő magyar háztartásokat, és céljuk, hogy a magyar lakosság jelentős része rendelkezzen pénzügyi befektetéssel. Ügyfeleik közé tartoznak még olyan vállalatok, amelyek hangsúlyt helyeznek a munkavállalóik jóllétére és áldoznak a béren kívüli juttatásokra. Olyan értékek mellett kötelezték el magunkat, mint a felelősségvállalás, transzparencia és folyamatos tanulás. Náluk tényleg jobbá teheted az emberek életét, ha csatlakozol a küldetésükhöz. Minden egyes nap találkozhatsz az elégedett ügyfeleik értékelésével a Google-ön, hallhatod a történeteiket a tanácsadóikon keresztül vagy akár személyesen az ügyfeleiktől. Itt hosszú távon, maradandót építhetsz. Csatlakoznál ehhez a küldetéshez? Olvass tovább, ismerd meg a munkakör részleteit, és jelentkezz!
Szereted, ha a munkád változatos és fontos? Egy nemzetközi és dinamikus környezetet keresel? Érdekes feladatokra és szakmai kihívásra vágysz? Készen állsz arra, hogy a világ egyik vezető élelmiszer- és divatipari berendezéssel foglalkozó vállalatánál kamatoztasd a megszerzett tudásod? Akkor jelentkezz hozzájuk és legyél a csapatuk tagja az alábbi munkakörben:
DIGITÁLIS MARKETING VEZETŐ álláslehetőség Magyarország egyik vezető pénzügyi tanácsadó cégnél! Megbízónk öngondoskodási tanácsadással és pénzügyi tervezéssel segíti az átlagos fizetésből élő magyar háztartásokat, és céljuk, hogy a magyar lakosság jelentős része rendelkezzen pénzügyi befektetéssel. Ügyfeleik közé tartoznak még olyan vállalatok, amelyek hangsúlyt helyeznek a munkavállalóik jóllétére és áldoznak a béren kívüli juttatásokra. Olyan értékek mellett kötelezték el magunkat, mint a felelősségvállalás, transzparencia és folyamatos tanulás. Náluk tényleg jobbá teheted az emberek életét, ha csatlakozol a küldetésükhöz. Minden egyes nap találkozhatsz az elégedett ügyfeleik értékelésével a Google-ön, hallhatod a történeteiket a tanácsadóikon keresztül vagy akár személyesen az ügyfeleiktől. Itt hosszú távon, maradandót építhetsz. Csatlakoznál ehhez a küldetéshez? Olvass tovább, ismerd meg a munkakör részleteit, és jelentkezz!
Partnerünk több évtizede elismert résztvevője a hazai informatikai világnak. Átfogó, innovatív megoldásaikkal kiváló minőségű, a kor követelményeinek maximálisan eleget tevő szoftvereket biztosítanak felhasználóik számára. Emellett olyan egyedi informatikai megoldásokat kínálnak, amelyek növelik ügyfeleik hatékonyságát és elégedettségüket. Bővítés miatt új kollégát keresünk lendületes webes fejlesztőcsapatukba az alábbi pozícióba:
Szeretne nemzetközi környezetben egy Magyarországon igen ritka iparágban (repülőgépipar és űrtechnológia) tapasztalatot szerezni? Szeretné nyelvtudását napi szinten használni és ezáltal fejleszteni? Érdeklik a különleges fémötvözetekkel való nemzetközi kereskedelem rejtelmei? Kíváncsi milyen egy laza szemléletű, amerikai cégnél dolgozni? Ha a válasza igen a fenti kérdésekre, akkor partnercégünknél a helye! Partnerünk speciális acél termékeket forgalmazó cég szigetszentmiklósi telephelyére keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk a világ egyik vezető élelmiszer- és divatipari berendezéssel foglalkozó vállalata. Segíts nekik egyedi vásárlási élményeket létrehozni ügyfeleik számára szerte a világon! Teljes körű szolgáltatóként 360 fokos szolgáltatást kínálnak ügyfeleiknek: a tervezéstől a gyártásig, a projektmenedzsmentig és az összeszerelésig. Gondolkodásmódoddal és elszántságoddal szeretnéd a lehető legjobbat nyújtani ügyfeleik számára? Akkor TÉGED keresünk csóti telephelyükre az alábbi pozícióba:
Partnercégünk több, mint 30 éves szakmai múlttal Magyarország egyik piacvezetője a felületkezelő berendezések tervezése, gyártása és forgalmazása terén. Sikeres csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Partnerünk az épületautomatizálás területén meghatározó szerepet betöltő, dinamikusan fejlődő forgalmazó és szolgáltató vállalat. Hozzájuk keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnercégünk az ország egész területére kiterjedő egészségügyi szolgáltatások nyújtásával foglalkozó, kaposvári székhelyű gazdasági szereplő. Magasan kvalifikált munkavállalót keresünk hozzájuk az alábbi munkakörbe:
Partnerünk a világ vezető független vizsgáló, ellenőrző és tanúsító vállalatának része. Magyarországon több, mint 3 évtizede dolgoznak egy jobb, biztonságosabb és összetartóbb világért a szolgáltatási szektor minden területén. Hozzájuk keresünk új munkatársat az alábbi munkakörbe:
Partnerünk a világ vezető független vizsgáló, ellenőrző és tanúsító vállalatának része. Magyarországon több, mint 3 évtizede dolgoznak egy jobb, biztonságosabb és összetartóbb világért a szolgáltatási szektor minden területén. Hozzájuk keresünk új munkatársat az alábbi munkakörbe:
Partnerünk az űripar területén műhold alkatrészek tervezésével, gyártásával, tesztelésével és projekt menedzseléssel foglalkozó vállalat, hazai és nemzetközi kapcsolatokkal. Ha kihívásokkal teli, sok sikerélményt és elismerést adó munkát keres, amit jó közösségben lehet végezni, akkor náluk a helye. Ambiciózus, szorgalmas és csapatba jól beilleszthető emberek jelentkezését várjuk hosszútávú, előléptetési lehetőségeket kínáló munkavégzésre az alábbi munkakörbe:
Nem Becsülnek Meg A Jelenlegi Munkahelyeden? Szeretnél Szakmailag Is Tovább Fejlődni? Keresed A Munkahelyi Flow Élményt? AKKOR DOLGOZZ EGY ÁLOM MUNKAHELYEN Már csak Te hiányzol a szuper csapatukból, ha könyvelőként rajongsz a munkádért. Partnerünk csapatába keressük új csapattagjukat az alábbi pozícióba:
Megbízónk ipari szerelvények és tömítések hazai forgalmazójaként neves gyártók kizárólagos képviseletét látja el Magyarországon. Számukra keresünk most új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk a világ vezető független vizsgáló, ellenőrző és tanúsító vállalatának része. Magyarországon több, mint 3 évtizede dolgoznak egy jobb, biztonságosabb és összetartóbb világért a szolgáltatási szektor minden területén. Hozzájuk keresünk új munkatársat az alábbi munkakörbe
Szeretne egy magyar tulajdonú, nyitott és támogató szellemű vállalatnál dolgozni? Akkor ez a hirdetés Önnek szól! Partnerünk 12 éve ipari eszközkiadó automata rendszerek fejlesztésével, gyártásával és üzemeltetésével foglalkozik. Több, mint 3500 aktív projekttel több, mint 400 vevőnél, 3 kontinensen vannak jelen különféle szolgáltatásokkal. Az általuk kínált megoldások az egészségügy, az információ- és kommunikációtechnológia és főként a gyártás területén egyre szélesebb körben kerülnek alkalmazásra. Adatvezérelt megoldásaikkal a vállalatok jelentős költségmegtakarításokat érhetnek el, valamint lehetőséget biztosítanak értékes adatokhoz való hozzáféréshez. Jelenleg csapatuk bővítése céljából keresik új munkatársukat a következő pozícióba:
Szeretne egy magyar tulajdonú, nyitott és támogató szellemű vállalatnál dolgozni? Akkor ez a hirdetés Önnek szól! Partnerünk 12 éve ipari eszközkiadó automata rendszerek fejlesztésével, gyártásával és üzemeltetésével foglalkozik. Több, mint 3500 aktív projekttel több, mint 400 vevőnél, 3 kontinensen vannak jelen különféle szolgáltatásokkal. Az általuk kínált megoldások az egészségügy, az információ- és kommunikációtechnológia és főként a gyártás területén egyre szélesebb körben kerülnek alkalmazásra. Adatvezérelt megoldásaikkal a vállalatok jelentős költségmegtakarításokat érhetnek el, valamint lehetőséget biztosítanak értékes adatokhoz való hozzáféréshez. Jelenleg csapatuk bővítése céljából keresik új munkatársukat a következő pozícióba:
Partnerünk a világ legnagyobb független és innovatív kenési megoldás-szállítója, lefedve szinte minden iparágat és alkalmazást. Termékeik és megoldásaik mozgásban tartják a világot, még ha nem is mindig láthatóak. Ami számít, hogy a több mint 50 országban dolgozó több mint 6000 alkalmazottjuk mindegyike látható - az ő vállalkozószellemük, ötleteik és képességeik képezik globális üzletük alapját. Legyél Te is látható náluk, ha csatlakozol hozzájuk, mint:
Hivatásodnak tekinted az értékesítést és szívesen helyezkednél el egy megbízható vállalatnál? Szeretsz csapatban dolgozni, mégis élvezni az önállóság szabadságát? Nyitottnak, fejlődésorientáltnak és proaktívnak tartod magad? Akkor ez a lehetőség NEKED szól! Partnercégünk irodahelyiségek értékesítésével foglalkozik. Több mint 12 éves működésük alatt világ minden kontinensére és időzónájára eljutottak. Az ügyfeleik között nagy multinacionális vállalatok, kis- és középvállalkozások és induló vállalkozások egyaránt megtalálhatók. Bővülés miatt keresünk hozzájuk munkatársat az alábbi pozícióba:
Szeretnéd magad Újvidék egyik vezető multinacionális autóipari vállalatánál kipróbálni? Szeretnél részt venni a legkorszerűbb elektronikus rendszerek telepítésében? Elsajátítanád az autóipar leginnovatív technológiáit? Itt van a TE lehetőséged! Partnerünk célgépgyártással, ipari automatizálással, szereléstechnikával, kereskedelemmel foglalkozik. Jelenleg közel 200 embert foglalkoztatnak cégcsoport szinten. Partnereik között megtalálhatóak a legnagyobb autógyártók, gyógyszer- és élelmiszeripari cégek nagy része. Bővülő csapatukba keresünk új jelöltet az alábbi pozícióba:
Partnerünk 100%-ban hazai tulajdonú, Magyarország vezető szárazépítési és szigeteléstechnikai kereskedelmi vállalata. Országos hálózatuknak és web áruházaiknak köszönhetően teljes lefedettséggel rendelkeznek a magyar építőipari piacon. Hozzájuk keresünk új kollégákat budapesti telephelyeikre az alábbi munkakörbe:
Értékesítettél már egyedi berendezéseket? Könnyen teremtesz kapcsolatot és pontos, precíz munkavégzés jellemez? Akkor jelentkezz, hisz Partnerünknél a helyed! Partnerünk egy nemzetközi cég, amely személyre szabható műszaki megoldásokat értékesít partner cégei számára. Most családias hangulatú csapatuk számára keresünk szakembert az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy dinamikus fejlődő energiatanácsadó cég, amely az energiahatékonysági projektek támogatására specializálódott. Szolgáltatásaik közé tartozik a lakossági háztartások, társasházak, kis- és középvállalkozások, valamint a napelemes parkok beruházóinak segítése. Ha Te vagy az, aki szeretne a részese lenni egy innovatív energetikai vállalat felépítésének, akkor Téged várnak az alábbi pozícióba:
Reklám- és ajándéktárgyak forgalmazásával és emblémázásával foglalkozó Partnerünk Beszerzési csapata teljes munkaidős munkatársat keres az alábbi pozícióba:
Reklám- és ajándéktárgyak forgalmazásával és emblémázásával foglalkozó Partnerünk új, teljes munkaidős munkatársat keres az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy dinamikus fejlődő energiatanácsadó cég, amely az energiahatékonysági projektek támogatására specializálódott. Szolgáltatásaik közé tartozik a lakossági háztartások, társasházak, kis- és középvállalkozások, valamint a napelemes parkok beruházóinak segítése. Ha Te vagy az, aki szeretne a részese lenni egy innovatív energetikai vállalat felépítésének, akkor Téged várnak az alábbi pozícióba:
Megbízónk 100%-ban magyar tulajdonú, az agráriparban több, mint 20 éve működő vállalat. Magyarország piacvezető keveréktakarmány és premixgyártójaként tartják számon a családias környezetű, emberközpontú cégcsoportot. Eleinte 10-20 fő, majd akár 200 kollega támogatásáért lehetsz felelős. Számukra nagyon fontos, hogy lássák Rajtad a proaktivitást és a tanulási vágyat! Ha Te is ilyen munkaerőnek ismered magad, akkor ez a lehetőség Neked szól! Meglévő munkatársuk támogatása céljából új kollegájukat keresik az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy dinamikus fejlődő energiatanácsadó cég, amely az energiahatékonysági projektek támogatására specializálódott. Szolgáltatásaik közé tartozik a lakossági háztartások, társasházak, kis- és középvállalkozások, valamint a napelemes parkok beruházóinak segítése. Ha Te vagy az, aki szeretne a részese lenni egy innovatív energetikai vállalat felépítésének, akkor Téged várnak az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy dinamikus fejlődő energiatanácsadó cég, amely az energiahatékonysági projektek támogatására specializálódott. Szolgáltatásaik közé tartozik a lakossági háztartások, társasházak, kis- és középvállalkozások, valamint a napelemes parkok beruházóinak segítése. Ha Te vagy az, aki szeretne a részese lenni egy innovatív energetikai vállalat felépítésének, akkor Téged várnak az alábbi pozícióba:
Az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján gyártjuk és üzemeltetjük Európa egyik legversenyképesebb mobil visszaváltó infrastruktúráját. Ha szeretnél részese lenni egy dinamikusan növekvő iparágnak, ha érdekel a begyűjtés támogatásához kapcsolódó feladatok sokasága, akkor jelentkezz bátran. Italdobozok újra-hasznosításával foglalkozó környezetvédelmi vállalkozásunk, budapesti központjába keresünk az alábbi pozícióba új munkatársat:
Partnerünk több mint 26 éves foglalkoztatási múlttal rendelkező, országosan ismert vállalat. Csapatuk legújabb tagját keressük az alábbi munkakörbe:
Fontos Önnek a családias munkahelyi légkör? Olyan állást keres, ahol tiszteletben tartják a munka és a magánélet egyensúlyát? Akkor ez a hirdetés Önnek szól! Partnerünk egy 12 éve működő vállalat, akik bútorszelvények gyártásával és értékesítésével foglalkoznak. Kezdetben olasz és lengyel gyártók termékeit forgalmazták, később piacvezető német és osztrák vállalatok termékei is felkerültek a palettájukra. Hozzájuk keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk a fémfeldolgozás specialistája. Sok éves gyártási tapasztalatuk hozzáértő partnerré teszi őket ügyfeleik számára Európa-szerte. Az iparból és az üzletberendezési ágazatból ismert cégeknek dolgoznak. Minden embernek megvan a maga története és élettapasztalata, amit magával visz. Tiszteletben tartják ezt, ez gazdagítja és teszi azzá őket, akik. Neked is megvan a saját történeted, amit szívesen megosztanál velük? Csapatukba keresünk most új munkatársat az alábbi pozícióba:
Megbízónk a reklám- és ajándéktárgyak forgalmazásával és emblémázásával foglalkozó cég. Csapatukba keresünk most új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk magyar tulajdonú építőanyag- és építési segédanyag üzlet dunaújvárosi telephelyére keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba: Ha szeretnél egy összetartó és családias csapatnak a tagja lenni, akkor nálunk a helyed! Keressük azon kollégánkat, aki rugalmas, szereti a változatos és kihívásokkal teli munkát.
Partnerünk 1999-ben alakult az Egyesült Királyságban, azzal a küldetéssel, hogy projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtson az ügyfeleknek úgy, hogy a lehető legköltséghatékonyabb módon feleljen meg az ügyfelek céljainak. Az elmúlt több mint 20 év során számos európai, ázsiai és afrikai országban nyújtottak szolgáltatásokat. Csapatukba keresik új munkatársukat
Partnercégünk a megújuló energia és az építőipar területén is érdekelt, dinamikusan bővülő cégcsoport. Energiatárolók és más megújuló energia eszközök, könnyűszerkezetes-, konténer-, és hagyományos épületek értékesítésével és projekt menedzsmentjével, valamint a cég által kezelt és fejlesztett kisebb lakóingatlanok üzemeltetésével foglalkoznak. Hozzájuk keresünk új munkatársat az alábbi munkakörre:
Reklám- és ajándéktárgyak forgalmazásával és emblémázásával foglalkozó Partnerünk Sales Mid-Office csapata új, teljes munkaidős munkatársat keres az alábbi pozícióba:
Megbízónk távközlés tervezéssel és kutatás és fejlesztéssel foglalkozó magyar vállalat. Egy saját innovatív elektronikai eszköz fejlesztésén és gyártásán dolgoznak. Fejlesztői csapatuk támogatására keresünk beágyazott szoftverek tervezésében és mikrovezérlőkkel szerzett jártassággal rendelkező munkatársat az alábbi pozícióba:
Megbízónk reklám- és ajándéktárgyak forgalmazásával és emblémázásával foglalkozó cég. Számukra keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk az osztrák tulajdonú cég, melynek 2008-ban alapított magyarországi leányvállalata első sorban irodaházak üzemeltetésére nyújtanak megoldásokat. Új munkatársat keresnek az alábbi pozícióba 4 órás részmunkaidőben:
Szereztél már tapasztalatot értékesítésben? Szeretsz vezetni és könnyen építesz kapcsolatokat? Akkor ez a lehetőség most Neked szól! Partnerünk a bútoripar területén vezető európai gyártó és szállító, valamint tanácsadó cég. Az 1993-ban alapított, csehországi székhelyű csoport ma már több mint 60 országban tevékenykedik. Széles termékportfóliójukba bútorvasalatok, élzárók, ragasztók, tisztítószerek és más, a bútorgyártáshoz szükséges alkatrészek tartoznak. A magyar vállalat 2009-ben alapult, partnereik belföldi bútor gyártó cégek és viszonteladók. Most a Dél-Alföld-i területre keresünk értékesítőt az alábbi pozícióba:
A-tól Z-ig ismered az acélszerkezeti és homlokzatburkolati területet? Szeretnéd nagy volumenű projektekben hasznosítani tapasztalataidat? Ez a TE lehetőséged! Partnerünk 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás. A vállalat fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: építőipai generálkivitelezés, építőanyag- és szerszám kereskedelem. Folyamatosan bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba: BESZERZŐ MÉRNÖK - (ÉPÍTŐIPAR)
Partnerünk az üzletberendezés specialistája. Sok éves tapasztalatuk hozzáértő partnerré teszi őket ügyfeleink számára Világ-szerte. Minden embernek megvan a maga története és élettapasztalata, amit magával hoz. Tiszteletben tartják ezt, ez gazdagítja és teszi őket azzá, akik. Neked is megvan a saját történeted, amit szívesen megosztanál velük? Vedd fel a kapcsolatot velünk, mert lehet, hogy TE vagy az új kollegájuk az alábbi munkakörben:
Partnerünk a fémfeldolgozás specialistája. Sok éves gyártási tapasztalatuk hozzáértő partnerré teszi őket ügyfeleik számára Európa-szerte. Az iparból és az üzletberendezési ágazatból ismert cégeknek dolgoznak. Minden embernek megvan a maga története és élettapasztalata, amit magával visz. Tiszteletben tartják ezt, ez gazdagítja és teszi azzá őket, akik. Neked is megvan a saját történeted, amit szívesen megosztanál velük? Csapatukba keresünk most új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk sovány víziszárnyas tenyésztésével és csirke tartással, azok feldolgozásával és kereskedelmével van jelen a magyar és a nemzetközi piacokon. Kelet-Magyarországi régió egyik legnagyobb munkáltatójaként, új kollégáját keresi az alábbi munkakörbe:
Partnerünk az üzletberendezés specialistája. Sok éves tapasztalatuk hozzáértő partnerré teszi Őket ügyfeleik számára világszerte. Minden embernek megvan a maga története és élettapasztalata, amit magával hoz. Tiszteletben tartják ezt, ez gazdagítja, és teszi azzá Őket, akik. Neked is megvan a saját történeted, amit szívesen megosztanál Velük? Csapatukba keressük most új munkatársukat az alábbi pozícióba:
Az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján gyártjuk és üzemeltetjük Európa egyik legversenyképesebb mobil visszaváltó infrastruktúráját. Ha szeretnél részese lenni egy dinamikusan növekvő iparágnak, ha érdekel a begyűjtés támogatásához kapcsolódó feladatok sokasága, akkor jelentkezz bátran. Italdobozok újra-hasznosításával foglalkozó környezetvédelmi vállalkozásunk, budapesti központjába keresünk az alábbi pozícióba új munkatársat:
Megbízónknak keresünk budapesti munkavégzéssel az alábbi pozícióba új kollégát:
Partnerünk több, mint 30 éves szakmai múlttal Magyarország egyik piacvezetője a felületkezelő berendezések tervezése, gyártása és forgalmazása terén. Sikeres csapatukba keresik tapasztalt kollegájukat az alábbi pozícióba:
Szívesen részese lennél egy biztonságvédelmi cég mindennapjainak? Szereztél már tapasztalatot karbantartásban, szerelésben és örömödet leled benne? Akkor ez a lehetőség Neked szól! Megbízónk részére keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Magyarország piacvezető műkörömalapanyag márkája minden évszakban biztosítja az új fejlesztéseket, divatszíneket, technikákat a körmös világ számára. Csapatuk Tagjai a legjobbakból kerülnek ki, akik mind szakértelmükkel, mind lojalitásukkal átlagon felüliek. Ügyfelünk az alábbi munkakörbe keresi motivált csapattagját:
Partnerünk egy amerikai tulajdonban lévő gyár, mely fém-fröccsöntéssel foglalkozik. 2002-ben kezdte meg a termelést, és azóta is a kontinens kiemelkedő üzeme. Jelenleg csapatuk bővítése céljából keresik új munkatársukat a következő pozícióba:
Megbízónk nyílászáró alumínium profilok egyik vezető gyártója és forgalmazója. Dunakeszi munkavégzéssel keresünk számukra új kollégát az alábbi pozícióba:
Szívesen dolgoznál külföldön hosszútávon és kamatoztatnád német nyelvtudásod? Akkor ez a Te lehetőséged! EU Tagállamokban dolgozó vegyipari előgyártással és szereléssel foglalkozó dinamikusan fejlődő vállalat részére keresünk munkatársat Németországba az alábbi pozícióba:
Szeretne egy magyar tulajdonú, nyitott és támogató szellemű vállalatnál dolgozni? Akkor ez a hirdetés Önnek szól! Partnerünk 12 éve ipari eszközkiadó automata rendszerek fejlesztésével, gyártásával és üzemeltetésével foglalkozik. Több, mint 3500 aktív projekttel több, mint 400 vevőnél, 3 kontinensen vannak jelen különféle szolgáltatásokkal. Az általuk kínált megoldások az egészségügy, az információ- és kommunikációtechnológia és főként a gyártás területén egyre szélesebb körben kerülnek alkalmazásra. Adatvezérelt megoldásaikkal a vállalatok jelentős költségmegtakarításokat érhetnek el, valamint lehetőséget biztosítanak értékes adatokhoz való hozzáféréshez. Jelenleg csapatuk bővítése céljából keresik új munkatársukat a következő pozícióba:
Magabiztos számítástechnikai ismeretekkel rendelkezik? Szívesen foglalkozik és segít embereknek? Akkor ez a hirdetés Önnek szól! Partnerünk több, mint 30 éve az informatikai piac jelentős szereplője. Kereskedelmi üzletláncok számára biztosítanak saját fejlesztésű pc alapú kassza és készletvezető rendszereket. Számukra keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
A reklám- és ajándéktárgyak forgalmazásával és emblémázásával foglalkozó Megbízónk XXII. kerületi raktárába magasemelésű targonca kezelésére új munkatársat keres az alábbi pozícióba:
Megbízónk egy 20 éve működő, egyedi gépgyártással foglalkozó vállalat. Stabil munkaadóként hosszútávú munkalehetőséget kínálnak, és folyamatosan javítják a munkakörülményeket. Munkatársi csapatuk bővítése miatt keresnek villamos- vagy gépészmérnöki végzettséggel, mechatronikai érdeklődéssel rendelkező új kollégát az alábbi munkakörbe:
Megbízónknak keresünk budapesti munkavégzéssel az alábbi pozícióba új kollégát:
Jól ismeri a raktárkezelési eljárásokat és legjobb gyakorlatokat? Képes a folyamatfejlesztési kezdeményezések megtervezésére és végrehajtására? Erős döntéshozatali és problémamegoldó képességgel rendelkezik? Ha a fenti kérdésekre IGEN a válasza, akkor Önt keressük ebbe a pozícióba. Ügyfelünk 1992-ben alakult Magyarországon. Megalakulása óta átfogó logisztikai szolgáltatásokat nyújtanak elsősorban közép- és kelet-európai partnereiknek, beleértve a nemzetközi termékszállítást, vámkezelést és raktározást. Jelenleg logisztikai csapatuk BŐVÍTÉS miatt keresik új kollégájukat.
Megbízónk 38 országban, több mint 46 ezer munkavállalóval meghatározó szereplője az európai energiaiparnak. Magyar leányvállalatuk több, mint 20 éve nyújtja ügyfeleinek teljeskörű villamosenergetikai szolgáltatásait a 132 kV-os távvezetéktől a lakossági fogyasztásmérő berendezésig, a tervezéstől a létesítésen át a karbantartásig. Csatlakozz hozzájuk az alábbi pozícióba:
Partnereinknek csak a legjobbat kívánjuk nyújtani mind a termékeink minőségét mind a szolgáltatásaink színvonalát tekintve. Cégünk 100%-ban magyar tulajdonú. Országos hálózatunknak és web áruházainknak köszönhetően teljes lefedettséggel rendelkezünk a magyar piacon. Magyarország vezető szárazépítési és szigeteléstechnikai kereskedelmi cége, pécsi telephelyére az alábbi munkakörbe keres új kollégát:
Megbízónk olyan gyújtószikramentes elektronikai eszközök fejlesztésével foglalkozó vállalkozás, mely termékek robbanásveszélyes ipari környezetben kerülnek felhasználásra. Az amerikai tulajdonú cég Pécsi fióktelepének csapatába keresünk tapasztalt, vezetői készségekkel rendelkező kollégát az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy magas minőségű családi házak építésével és felújításával foglalkozó építőipari vállalat. Közel 30 alvállalkozóval és saját csapattal együttműködve végzik munkájukat a Budapest – Balaton tengelyében. Munkáját szerető irodai csapatukba megbízható, precíz munkaerőt keresnek az alábbi pozícióba:
Tapasztalt statikus tervezőmérnökként tartószerkezeti jogosultsággal is rendelkezel? Esetleg előregyártott vasbeton szerkezetek gyártmányterveinek ellenőrzésében is van tapasztalatod? Akkor ne is keress tovább, ez a pozíció Neked szól! Partnerünk 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás. A vállalat fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: építőipai generálkivitelezés, építőanyag- és szerszám kereskedelem. Folyamatosan bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba: SENIOR STATIKUS TERVEZŐMÉRNÖK
Partnerünk részére keresünk új munkatársat a 2023-ban indult IT üzletágukba, az alábbi pozícióba:
Megbízónk az ország egyetlen bankjegy és az egyik legnagyobb okmány és hamisítás elleni védelemmel ellátott termékeket gyártó biztonsági nyomdája. Olyan szakmailag felkészült, de nyitott és tanulni, fejlődni vágyó munkatársat keresünk számukra az alábbi pozícióba, aki a céges IT üzemeltetési – technikai támogatásban szívesen részt vesz, valamint fejlesztési ötleteivel hozzájárul a csapat és a cég sikeres működéséhez:
Partnerünk a Kemi-Ker, magyar tulajdonú építőanyag- és építési segédanyag üzlet dunaújvárosi telephelyére keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba: Ha szeretnél egy összetartó és családias csapatnak a tagja lenni, akkor nálunk a helyed! Keressük azon Eladó kollégánkat, aki rugalmas, szereti a változatos és kihívásokkal teli munkát.
Partnerünk a Kemi-Ker, magyar tulajdonú építőanyag- és építési segédanyag üzlet dunaújvárosi telephelyére keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba: Ha szeretnél egy összetartó és családias csapatnak a tagja lenni, akkor nálunk a helyed! Keressük azon Raktáros kollégánkat, aki rugalmas, szereti a változatos és kihívásokkal teli munkát.
Partnerünk, az egyik legnagyobb magyar tulajdonú, szegedi székhelyű vegyipari cég körülbelül 50-50%-ban vásárol külföldről és belföldről csomagolóanyagokat, vegyszereket, műanyagipari termékeket. Több, mint 500 féle háztartási tisztítószert, testápolási terméket és kórházi fertőtlenítőt gyárt. Csapatuk bővítésének céljából keressük új kollégájukat az alábbi pozícióba.
Partnerünk nagy múltú, független, magyar tulajdonban álló textilipari vállalkozás, mely dél-budai telephelyén 1927 óta azonos profillal működik. Vevőkörük egyrészt az autóipar, ahova különleges fonalakat gyártanak gumiabroncsok erősítéséhez. Másrészt az építőipar, melynek vízszivárgások megakadályozására szolgáló tömítő zsinórt állítanak elő. Budapest, XI. kerületi telephelyük bővülő csapatába keresik új munkatársukat az alábbi pozícióba:
Partnerünk nagy múltú, független, magyar tulajdonban álló textilipari vállalkozás, mely dél-budai telephelyén 1927 óta azonos profillal működik. Vevőkörük egyrészt az autóipar, ahova különleges fonalakat gyártanak gumiabroncsok erősítéséhez. Másrészt az építőipar, melynek vízszivárgások megakadályozására szolgáló tömítő zsinórt állítanak elő. Budapest, XI. kerületi telephelyük bővülő csapatába keresik új munkatársukat az alábbi pozícióba:
Partnerünk, az Albertfalvi Cérnázó Kft. egy 1927 óta működő, független, magyar tulajdonban álló textilipari vállalkozás. Csapatuk bővítésének céljából keressük új kollégájukat az alábbi pozícióba:
Szeretnél a világ élvonalához tartozni? Szeretnéd magad Újvidék egyik vezető multinacionális autóipari vállalatánál kipróbálni? Részt vennél az autóipar innovatív technológiáinak fejlesztésében? Dolgoznál új beruházáson, telepítésen? Itt van a TE lehetőséged! Partnerünk célgépgyártással, ipari automatizálással, szereléstechnikával, kereskedelemmel foglalkozik. Bővülő csapatukba keresünk új jelöltet az alábbi pozícióba:
Partnerünk több, mint 30 éve stabilan működő, családi tulajdonú és vezetésű vállalkozás. Az elmúlt években is folyamatosan fejlődő komplex logisztikai szolgáltató cégük gyöngyösi irodájába keresnek hosszútávra megbízható szakembert. Ha szereted a kihívásokat, nyitott vagy az új tanulására, meglévő tapasztalatok bővítésére, és egy vidám csapat tagja szeretnél lenni, mindenképp várják jelentkezésedet. Flottájuk jelenleg 170 szerelvénnyel (13,6 m / 24 tonna) dolgozik, és keresik azt az új munkatársukat, akinek vannak árufuvarozásban irányítási tapasztalatai nemzetközi viszonylatokban. Bővülő csapatukba munkatársat keresnek az alábbi pozícióba:
Partnerünk a hűtő- és klímatechnikai hőcserélők egyik vezető gyártója. Az innovatív megoldások független szállítójaként 1980 óta világszerte nevet szerzett magának a jól megtervezett termékeivel. Most mágocsi üzemük számára keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Megbízónk az alábbi munkakörbe keres új munkatársat:
Megbízónk mezőgazdasági gépek forgalmazásával, pótalkatrész-ellátással, valamint az értékesített gépek teljes körű szervizelésével foglalkozó vállalat. Keressük új, tapasztalt munkatársukat az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy közhasznú szervezet, akik sokrétű tevékenységük révén komplex megoldásokat kínálnak vevőiknek. Támogatják a megváltozott munkaképességű emberek munkahely megőrzését. Profiljukban megtalálható a kisbútor, óvodai bútor, valamint fajátékok gyártása, digitális nyomdai szolgáltatások, valamint kötészeti termékek előállítása, kézi csomagolás, fóliázás, összeszerelés. Hozzájuk keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy több mint 30 éves múltra visszatekintő, magyar tulajdonú vállalat. Vegyi anyagok és ipari berendezések kereskedelmével, műszaki tanácsadással és szolgáltatással foglalkoznak. Jelenleg új munkatársat keresnek az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy 100 %-ban magyar tulajdonban lévő Cégcsoport tagjaként a gyógyszeralapanyag gyártásban 25 éve meghatározó és elismert szereplő, nemcsak Magyarországon, hanem a világpiacon is. 2023 szeptemberében elnyerték a Családbarát munkahely minősítést. Az általuk gyártott termékeket életmentő beavatkozásoknál súlyos, gyógyíthatatlan betegségek kezelése során használják fel. Munkád eredményei fontosak az emberek számára, ha ez Téged motivál, csatlakozz hozzájuk! Hosszútávra keresik, a gyógyszeriparban szívesen tevékenykedő, lelkiismeretes, szakmailag fejlődni kívánó, szakmai képességeit kibontakoztatni vágyó munkatársukat az alábbi pozícióba:
Megbízónk egy OEM-ek ellátási lánc integráló cége, melynek székhelye Budapesten, Magyarországon található. Küldetésük, hogy innovatív megoldásokat kínáljanak, amelyek lehetővé teszik ügyfeleik számára, hogy optimalizálják ellátási láncukat és elérjék üzleti céljaikat. Szakterületük a világ minden tájáról származó termékek és anyagok beszerzése, és szorosan együttműködnek ügyfeleikkel annak érdekében, hogy az ellátási lánc igényeit hatékonyan és megbízhatóan kielégítsék. Értékeik közé tartozik a minőség iránti elkötelezettség, az ügyfelek elégedettsége és a folyamatos fejlesztés. Fiatal, dinamikus csapatuk bővítésére keresik új kollégáikat az alábbi pozícióba:
A te munkád gyümölcsként készülnek el a kulcsfontosságú tartószerkezeti tervezések? Szereztél már tapasztalatot statikus tervezőként, de fejlesztenéd tudásodat egy kiemelkedő, megbízható munkahelyen? Akkor ne is keress tovább, ez a pozíció Neked szól! Partnerünk 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás. A vállalat fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: építőipai generálkivitelezés, építőanyag- és szerszám kereskedelem. Folyamatosan bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba: JUNIOR STATIKUS TERVEZŐMÉRNÖK
Partnerünk 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozás. Széles és folyamatosan bővülő termékkínálatunkban megtalálhatók többek között íves öntapadók, nyomdafestékek, hő- és fényvédő fóliák. Csapatuk legújabb tagját keressük az alábbi pozícióba:
Partnerünk Budapest XIII. kerületében lévő központjába keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Szereted a kihívásokat és a pörgést? Akkor ez a lehetőség Neked szól! Partnerünk budapesti irodai éttermébe keresünk új munkatársat azonnali kezdési lehetőséggel az alábbi pozícióba:
Megbízónk műanyagipari kereskedelmi vállalat. A folyamatok működéséhez szükséges alapanyagok készleteinek nyilvántartására és beszerzésére keresünk számukra munkatársat az alábbi pozícióba:
Megbízónk több évtizede foglalkozik kozmetikai, szépségápolási és higiéniai, valamint háztartási termékek gyártásával, csomagolásával és értékesítésével. Csapatuk bővítésének céljából keressük számukra új kollégájukat az alábbi pozícióba:
Megbízónk Európa vezető irodai megoldásokat szállító vállalata körülbelül 40 országban, 250 értékesítési ponton fejt ki értékesítési tevékenységet. Prémium irodabútorokat értékesítő vidám és pörgős budapesti csapatukba keressük új kollégájukat az alábbi pozícióba:
Érdekel a tehergépjárművek világa és szeretnél egy folyamatosan fejlődő vállalat tagja lenni? Jó kapcsolatteremtő készséggel rendelkezel és véredben van az értékesítés? Partnerünk egy stabil háttérrel rendelkező cégcsoport, mely a nemzetközi piacon is elismert termékeket forgalmaz. Fő profiljuk az építőipari és erdészeti rakodódaruk, emelőkosaras járművek, valamint targoncák forgalmazása és tehergépjármű felépítmények gyártása. Most értékesítési csapatukba keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Érdekel a tehergépjárművek világa és szeretnél egy folyamatosan fejlődő vállalat tagja lenni? Jó kapcsolatteremtő készséggel rendelkezel és véredben van az értékesítés? Partnerünk egy stabil háttérrel rendelkező cégcsoport, mely a nemzetközi piacon is elismert termékeket forgalmaz. Fő profiljuk az építőipari és erdészeti rakodódaruk, emelőkosaras járművek, valamint targoncák forgalmazása és tehergépjármű felépítmények gyártása. Most értékesítési csapatukba keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Megbízónk szegedi székhelyű, kozmetikai termékeket gyártó cég. Számukra keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Érdekel a tehergépjárművek világa és szeretnél egy folyamatosan fejlődő vállalat tagja lenni? Jó kapcsolatteremtő készséggel rendelkezel és véredben van az értékesítés? Partnerünk egy stabil háttérrel rendelkező cégcsoport, mely a nemzetközi piacon is elismert termékeket forgalmaz. Fő profiljuk az építőipari és erdészeti rakodódaruk, emelőkosaras járművek, valamint targoncák forgalmazása és tehergépjármű felépítmények gyártása. Most értékesítési csapatukba keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Megbízónk a mezőgazdaság területén tevékenykedő cég, s elkötelezett a minőségi tartalomkészítés és digitális marketing iránt. Céljuk az ügyfeleikkel – az online téren keresztül is – a mély szakmai kapcsolat kialakítása és fenntartása! Ha szeretsz szöveges és videós tartalmakkal foglalkozni, netán fotózni, ha élvezed a különféle célközönségek megfelelő megszólításában rejlő kihívásokat, akkor Téged keresünk! Partnerünk bővülő csapatába keressük lelkes, a multiplatform lehetőségekre nyitott legújabb kollegájukat az alábbi pozícióba:
Megbízónk egy 100 %-ban magyar tulajdonban lévő cégcsoport, mely négy különböző iparágat ölel fel, melyeket az ESG melletti elkötelezettségük egyesít. Növekedésüket a technológia és az innováció vezérli. Vállalkozásukat alapvetően olyan szervezetetekkel működtetik, amelyek előnyben részesítik az embereket és a bolygót. Számukra keresünk most új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk, nemzetközi stabil háttérrel rendelkező, nagy múltú, minőségi, a piacon elismert termékeket forgalmaznak. Új kollegájukat keresik az alábbi pozícióba:
Az építészeti generáltervezés, építőipari projektmenedzsment és generálkivitelezés területén tevékenykedő partnerünk azon dolgozik, hogy folyamatosan magas színvonalú szolgáltatást nyújtson nemzetközi és hazai megrendelői számára. Rendkívüli ütemben fejlődő, innovatív gondolkodású, közel 100 fős csapatukba keresünk egy elhivatott munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk a világ vezető független vizsgáló, ellenőrző és tanúsító vállalatának részeként Magyarországon több, mint 30 éve dolgozik egy jobb, biztonságosabb és összetartóbb világért a szolgáltatási szektor minden területén. Budapesti laboratóriumuk számára keresünk új munkatársakat az alábbi pozícióba:
Partnerünk távközlés tervezéssel és kutatás és fejlesztéssel foglalkozó magyar vállalat. Egy saját innovatív elektronikai eszköz fejlesztésén és gyártásán dolgoznak, ennek műszaki, operatív támogatására keresnek kellő határozottsággal és szakismeretekkel rendelkező vezetőt az alábbi pozícióba:
Megbízónk új munkatársat keres az alábbi pozícióba:
Megbízónk új munkatársat keres az alábbi pozícióba mérlegképes könyvelői képesítéssel, lehetőleg államháztartási gyakorlattal:
Partnerünk fűszereket, ételízesítőket gyártó élelmiszeripari vállalat. Napjainkban több mint 500 féle gyártói és sajátmárkás terméket állítanak elő, például a méltán híres Lucullus termékcsaládot. Csatlakozz hozzájuk az alábbi pozícióba:
Megbízónk, több évtizede foglalkozik kozmetikai, szépségápolási és higiéniai, valamint háztartási termékek gyártásával, csomagolásával és értékesítésével. Csapatuk bővítésének céljából keresik legújabb kollégájukat az alábbi pozícióba:
Partnerünk több évtizede foglalkozik kozmetikai, szépségápolási és higiéniai, valamint háztartási termékek gyártásával, csomagolásával és értékesítésével. Csapatuk bővítésének céljából keressük új kollégájukat az alábbi pozícióba:
Partnerünk több évtizede foglalkozik magyar tulajdonú cégük kozmetikai, szépségápolási és higiéniai valamint háztartási termékek gyártásával, csomagolásával és értékesítésével. Csapatuk bővítésének céljából keresik új kollegájukat az alábbi pozícióba:
Megbízónk, több évtizede foglalkozik kozmetikai, szépségápolási és higiéniai, valamint háztartási termékek gyártásával, csomagolásával és értékesítésével. Csapatuk bővítésének céljából keresik legújabb kollegájukat az alábbi pozícióba
Megbízónk Italdobozok újra-hasznosításával foglalkozó környezetvédelmi vállalkozás, Budapest 10. kerületi központjába az alábbi pozícióba keres új munkatársat: Új időszámítás kezdődött azzal, hogy az EU betétdíjas rendszerek bevezetésére kötelezte a tagországokat. Ezzel jelentősen megnövekedett a kereslet a visszaváltó automatákra. Az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján gyártjuk és üzemeltetjük Európa egyik legversenyképesebb mobil visszaváltó infrastruktúráját. Ha szeretnél részese lenni egy dinamikusan növekvő iparágnak és szakmai kihívásokat is mersz vállalni, ha érdekel a projekt management, netán kreatív gondolkodásúnak érzed magad, akkor ezt a pozíciót Neked ajánljuk.
Szívesen részt venne egy zöldmezős projektben, amelyben lehetősége lenne felépíteni egy új részleget és végig kísérni a folyamatokat egészen a dokumentáció elkészítésén és átadáson át a teljes csapat kiépítéséig és a laboratórium hatékony működtetéséig, irányításáig? Akkor Önt keressük! Partnerünk, a hazai piacon egyedüliként, 100%-ban magyar tulajdonú vállalat csoportként működik. A mezőgazdaság, a környezetvédelem, és a kémiai biztonság mellett az élelmiszeripari vizsgálatok területére is kiterjesztette vizsgálati palettáját. Most számukra keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Ügyfelünk szolgáltatásaira igényes, lendületes vállalkozás, akinek ügyfélköre színvonalas nagy irodaépületeket, ipari létesítményeket érint Budapest és Pest megye területén. További Megrendelőik magas színvonalú kiszolgálásához, olyan vezető szakembert keresnek, aki rendelkezik tapasztalattal iroda takarítás területén, valamint ideális esetben már jártas kisebb csoportok munkájának szervezésében. A pozíció:
Partnerünk nemzetközileg márkás mezőgazdasági gépek hivatalos importőre. Országos hálózatába, szerelési tapasztalattal, valamint mezőgazdasági gép-és alkatrész ismerettel rendelkező, műszaki végzettségű szervizes munkatársakat keres az alábbi munkakörbe:
100 %-ban magyar tulajdonú, teljes piaci lefedettséggel rendelkező, Magyarország vezető szárazépítési és szigeteléstechnikai kereskedelmi cége, budapesti telephelyeire az alábbi munkakörbe keresi új kollégáját:
Megbízónk jelentős szerepet vállal a hazai villamosenergia szolgáltatók kiszolgálásában építőipari oldalról a tervezéstől a kivitelezésig. Az Alállomás üzletág mérnök csapatának bővülése miatt keressük számukra új munkatársukat:
Megbízónk a fémfeldolgozás specialistája. Sok éves gyártási tapasztalatuk hozzáértő partnerré teszi őket ügyfeleik számára Európa-szerte. Az iparból és az üzletberendezési ágazatból ismert cégeknek, valamint feltörekvő induló vállalkozásoknak dolgoznak. Minden embernek megvan a maga története és élettapasztalata, amit magával hoz. Tiszteletben tartják ezt, ez gazdagítja és teszi őket azzá, akik. Neked is megvan a saját történeted, amit szívesen megosztanál velük? Vedd fel a kapcsolatot velünk, mert lehet, hogy TE leszel csapatuk legújabb tagja az alábbi munkakörben:
Partnerünk több, mint 35 éve a magyarországi forgácsolt alkatrészgyártás egyik meghatározó szereplője, főként autóipari területen. Szolgáltatásaikat folyamatosan bővítik, hogy az egyre szigorúbb vevői követelményeknek eleget tegyenek, így nagy autóipari vállalatok beszállítójává váltak. Hozzájuk keresünk új kollégát azonnali kezdési lehetőséggel az alábbi pozícióba:
Partnerünk piacvezető szépségipari vállalat, mely világszínvonalon garantálja kiemelkedő minőségű termékeit és szolgáltatásait vásárlóik számára. A könyvelői csapatukba várják leendő kollégájukat az alábbi pozícióba:
Megbízónk az egyik legnagyobb, kizárólag magyar tulajdonú építőanyag gyártó. Jelenleg is két telephelyen folyik a gyártásuk: Dunavarsányban és Majosházán. Nemzetközi színtéren is kiemelkedő laboratóriumukban, magasan képzett specialisták közreműködésével csakis olyan anyagokat és kellékeket fejlesztenek, melyek az ÉMI követelményeinek is maradéktalanul eleget tesznek. Hisznek abban, hogy a kimagasló színvonalú termék és a hozzáértő alkalmazás együtt időtálló minőséget teremt. Céljuk, hogy termékeik hosszú évekig az otthon biztos alkotórészei legyenek. Számukra keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Szívesen képviselne olyan márkát, amire büszke lehet? Érdekelné egy kiemelkedő jövedelemcsomag? Akkor ez a hirdetés Önnek szól! Partnerünk népszerű német autómárkák forgalmazója. Ügyfeleik választhatnak azonnal elvihető, új autóik közül, vagy összeállíthatják a kívánt modellt elképzeléseik szerint, hogy álmaik autóját vezethessék. Hozzájuk keresünk mindig motivált új munkatársat az alábbi munkakörbe:
Új időszámítás kezdődött azzal, hogy az EU betétdíjas rendszerek bevezetésére kötelezte a tagországokat. Ezzel jelentősen megnövekedett a kereslet a visszaváltó automaták üzemeltetésére. Az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján gyártjuk és üzemeltetjük Európa egyik legversenyképesebb mobil visszaváltó infrastruktúráját. Ha szeretnél részese lenni egy dinamikusan növekvő iparágnak, ha érdekel a mérnökség támogatásához kapcsolódó feladatok sokasága, akkor jelentkezz bátran. Italdobozok újra-hasznosításával foglalkozó környezetvédelmi vállalkozásunk, budapesti központjába keresünk az alábbi pozícióba új munkatársat:
Partnerünk Budapest XIII. kerületében lévő központjába keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk prototípus és kissorozatú nyomtatott áramkörök gyártására és beültetésére specializálódott, folyamatosan bővülő vállalat. Teljeskörű elektronikai szolgáltatást nyújtanak, amely segít a PCB tervezőknek abban, hogy projektjeiket időben és a költségvetésen belül piacra dobhassák. Csapatukba keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Ügyfelünk a hűtő- és klímatechnikai hőcserélők egyik vezető gyártója. Az innovatív megoldások független szállítójaként 1980 óta világszerte nevet szerzett magának jól megtervezett termékekkel. Most mágocsi üzemük számára keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
100 %-ban magyar tulajdonú, teljes piaci lefedettséggel rendelkező, Magyarország vezető szárazépítési és szigeteléstechnikai kereskedelmi cége, budapesti telephelyeire az alábbi munkakörbe keresi új kollégáját:
A reklám- és ajándéktárgyak forgalmazásával és emblémázásával foglalkozó Megbízónk csapata munkatársakat keres XXII. kerületi üzemébe, az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy 25 éves múlttal rendelkező, az ipari disztribúcióban nemzetközi szinten is vezető szerepet betöltő, családias hangulatú vállalat. Fő profiljuk karbantartási termékek (pl.: csapágyak, láncok, anyagmozgatáshoz, hidraulikához és vezérléstechnikához kapcsolódó termékek) és szolgáltatások nyújtása ipari felhasználók számára. Új csapattagjukat keressük most a Kelet-magyarországi területre az alábbi pozícióba:
Partnerünk, belga tulajdonban lévő nemzetközi fuvarozó cégükhöz keresi új munkatársukat az alábbi munkakörbe.
Partnerünk az alábbi munkakörbe keres munkatársat:
Megbízónk az alábbi munkakörbe keres új munkatársat:
Partnerünk prototípus és kissorozatú nyomtatott áramkörök gyártására és beültetésére specializálódott, folyamatosan bővülő vállalat. Teljeskörű elektronikai szolgáltatást nyújtanak, amely segít a PCB tervezőknek abban, hogy projektjeiket időben és a költségvetésen belül piacra dobhassák. Csapatukba keresünk akár pályakezdő új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk magyarországi vállalatai számára keres csapatuk bővítése keretében új kollegát. Analitikusan gondolkodsz és szereted a számok világát? Egy nemzetközi és dinamikus környezetet keresel? Érdekes feladatokra és szakmai kihívásra vágysz? Ha igen, jelentkezz hozzánk és légy könyvelői csapatunk tagja. Vedd fel a kapcsolatot velük, mert lehet, hogy TE leszel szervezetük új tagja, az alábbi pozícióban.
Megbízónknak keresünk franciaországi munkavégzésre Párizsba, az alábbi pozícióba új munkatársat:
Az építészeti generáltervezés, építőipari projektmenedzsment és generálkivitelezés területén tevékenykedő partnerünk magasan képzett csapatával folyamatosan azon dolgozik, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtson nemzetközi és hazai megrendelői számára. Rendkívüli ütemben fejlődő, innovatív gondolkodású, közel 100 fős csapatukba keresünk egy határozott és elhivatott munkatársat Békés vármegyében található projektre az alábbi pozícióba:
Partnerünk több, mint 50 éves hagyományokkal büszkélkedhet autóipari és ipari technológiai megoldások előállításával. A jelen piaci helyzetben is stabil beszállítói főként autóiparban tevékenykedő partnereik számára. A gyöngyösi gyáregységük quality csapatába várják új kollégájukat az alábbi pozícióba:
Rendelkezel magasépítési végzettséggel és műszaki beállítottságúnak tartod magad? Határozottság, precizitás és kiváló kommunikációs készség jellemez? Akkor ez a hirdetés neked szól! Megbízónk budapesti székhelyű, generálkivitelezéssel foglalkozó cég. Munkaterületeik Pest megyében és a Dunántúlon találhatóak. Portfóliójukban megtalálhatóak Nagyobb családi házak, szállodák és egy történelmi épület is. Most számukra keressük új munkatársukat az alábbi pozícióba:
Proto- és kissorozatú nyomtatott áramkör gyártására specializálódott partnerünk keres új munkatársat üzemtechnológusi feladatok ellátására. A cég korszerű technológiák alkalmazásával és folyamatos tanulási és fejlődési lehetőséggel támogatja a munkavállalókat és szívesen fogadják pályakezdők jelentkezését is az alábbi pozícióba:
Megbízónk 20 éve alapított, épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó, szakmailag megbízható, stabil pénzügyi helyzetű magyar vállalkozás. Komplex szolgáltatást nyújt beruházások (pl. áruházak, csarnokok, irodaépületek, köz- és lakóépületek, gyógyszertárak) teljes körű épületgépészeti munkáinak kivitelezésére. Bővülés miatt a műszaki csapatába keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Fontos Önnek a fenntarthatóság és a folyamatos innováció? Szeretne Ön lenni a logisztikai csapat egyik kulcsembere? Szeretne egy dinamikusan fejlődő vállalathoz csatlakozni, akik az elkövetkező években soha nem látott beruházásokat fognak megvalósítani? Olvasson tovább és pályázza meg a pozíciót még ma! Ügyfelünk már több, mint 35 éve a nemzetközi piac vezető szereplője az innovatív, nagy teljesítményű merev műanyag barrier csomagolás tervezésében és gyártásában, kompromisszumok nélküli minőséggel és szolgáltatással. Hozzájuk keresünk most új munkatársat az alábbi pozícióba:
Szeretne egy világviszonylatban egyedülálló speciális termékeket gyártó vállalatot vezetni, mint Ügyvezető? Szeretne Ön lenni az a Vezető, aki bevezeti a vállalatot az új generációs megoldások világába? Ha gyártó vállalatnál TERMELÉSVEZETŐKÉNT képes volt megfelelő célkitűzéseket alkotni, felmérni egy szervezet lehetőségeit, döntéseket hozni és a feladatokat reálisan elosztani, akkor itt a lehetőség, hogy új irányt vegyen a karrierje! Ügyfelünk több, mint 26 éve a szigeteléstechnika meghatározó szereplője. Kiterjedt kapcsolatokkal rendelkeznek nemcsak a magyar, hanem az európai, valamint az amerikai piacon is. További fejlődésük érdekében keresik bővítés miatt új kollégájukat, akivel további magaslatokba törhetnek.
Ügyfelünk prémium minőségű szerelés-és rögzítéstechnikai termékek, anyaggazdálkodási rendszerek és szolgáltatások meghatározó forgalmazója. Belső értékesítés-támogató csapatuk élére keresünk ambíciózus munkatársat az alábbi pozícióba:
Ügyfelünk dinamikusan növekvő magyar vállalat. Kis szériás, egyedi gyártási és fejlesztési folyamataik operatív és stratégiai vezetésére keresünk számukra agilis munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy magyar tulajdonú középvállalkozás, amely több, mint 30 éve tölt be meghatározó piaci szerepet a hazai gépjármű javítás- és kereskedelem területén. Napjainkban négy telephelyen hét márka képviseletét látják el, munkavállalóik száma meghaladja a 160 főt. Ha az Ön számára is fontos érték a jó csapat, a stabil munkahely, a kulturált munkakörnyezet, a kitűzött célok megvalósítása, akkor éljék meg együtt a sikereket! Csatlakozzon bővülő csapatukhoz az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy 100 %-ban magyar tulajdonban lévő Cégcsoport tagjaként a gyógyszeralapanyag gyártásban 25 éve meghatározó és elismert szereplő, nemcsak Magyarországon, hanem a világpiacon is. 2023 szeptemberében elnyerték a Családbarát munkahely minősítést. Az általuk gyártott termékeket életmentő beavatkozásoknál súlyos, gyógyíthatatlan betegségek kezelése során használják fel. Munkád eredményei fontosak az emberek számára, ha ez Téged motivál, csatlakozz hozzájuk! Hosszútávra keresik, a gyógyszeriparban szívesen tevékenykedő, lelkiismeretes, szakmailag fejlődni kívánó, szakmai képességeit kibontakoztatni vágyó munkatársukat az alábbi pozícióba:
Partnercégünk számára keressük új munkatársukat az alábbi pozícióba:
Megbízónk egy nemzetközi gyártó vállalatcsoport, mely magyarországi IT Kompetencia Központ létrehozását tűzte ki célul, hogy kiszolgálják a vállalatcsoport IT igényeit. Ebbe a csapatba keresünk számukra új munkatársat az alábbi munkakörbe:
Partnerünk Budapest – Budai oldalon levő magáningatlanjainak kertgondozási és karbantartási feladataira keresünk magára és munkájára igényes, megbízható munkaerőt az alábbi pozícióba:
Orvostechnológiai eszközöket forgalmazó ügyfelünk részére, kopó- és fogyóanyagok értékesítésére keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Mindig is imádtad a HR világát, és szívesen kamatoztatnád képességeidet több területén is? Rendelkezel legalább 2 év HR Business Partneri vagy HR Generalista pozícióban szerzett tapasztalattal, és szeretnél csatlakozni egy színvonalas nagyvállalathoz? Akkor itt a lehetőség számodra! Partnerünk egy nemzetközi gyártócég, amely elektronikai termékeket gyárt. Most HR csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Ügyfelünk technológiai csoportja a tesztelés és mérés, a technológiai rendszerek, valamint a hálózatok és a kiberbiztonság területén vezető megoldásaival úttörő szerepet játszik a biztonságosabb és összekapcsolt világ megteremtésében. A több mint 85 évvel ezelőtt alapított vállalatcsoport megbízható partnere az ipari és kormányzati ügyfeleknek világszerte. A budapesti telephely, a vállalat kelet-európai regionális szervizközpontjaként megbízható, első osztályú javítási, akkreditált és gyártói kalibrálási és rendszerkarbantartási szolgáltatásokat nyújt azokhoz a csúcstechnológiákhoz és termékekhez, amelyeket a vállalat más leányvállalatai értékesítenek a régióban. Folyamatos növekedésüknek köszönhetően olyan szenvedélyes tehetségeket és nagy elkötelezettségű kollégákat keresnek, akik szeretnének részesei lenni sikertörténetüknek és segíteni további növekedésüket az alábbi pozícióban:
Partnerünk egy stabil hátterű magyar tulajdonú vállalat, akik világszínvonalú orvoselektronikai eszközök fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkoznak. Dinamikusan fejlődő csapatuk számára keresünk szakembert az alábbi pozícióba:
Partnerünk Budapest III. kerületében lévő központjába keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Szívesen tervez, rendez, valamint elemez raktári műveleteket? Ismeri a termelési folyamtok akadálytalan működéséhez szükséges logisztikai módszereket és jellemzőket? Van tapasztalata ilyen területen? HA a válasz IGEN, akkor ez a lehetőség Önnek szól! A partnerünk egy svéd globális nagyvállalat, amely úttörő a technológia és a mérnöki tervezés terén. Magyarországon innovatív kompresszorokkal, vákuum megoldásokkal, légkezelő rendszerekkel, építőipari gépekkel, kéziszerszámokkal, összeszerelő rendszerekkel és szerviz szolgáltatásokkal támogatja a hazai piac működését. Jelenleg az alábbi pozícióba keresünk hozzájuk kollégát: TERMELÉSTERVEZŐ
Otthonosan mozogsz a pénzügy világában? Készen állsz a kihívásokra és nyitott vagy új ismeretekre szert tenni? Akkor Téged keresünk! Partnerünk egy olasz tulajdonú, multinacionális, faipari gyártó vállalat, melynek fő profilja a nyárrönkökből készült furnérlapok gyártása és értékesítése. Most számára keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Fontos az Ön számára a biztonság és, hogy az erre vonatkozó előírások betartásra kerüljenek? Szeretne egy nemzetközi csapat tagja lenni, amely folyamatos fejlődésen megy keresztül? Szerzett tapasztalatot termelésben és fontos számára a jó szervezettség? Akkor lehetőségünk Önnek szól! Partnerünk egy olasz tulajdonú multinacionális faipari gyártó vállalat, mely nagy hangsúlyt fektet a szervezeti fejlesztésre, a fenntarthatóságra és a kiváló minőség biztosítására. Legyen részese egy folyamatosan fejlődő, biztos hátterű csapatnak, az alábbi pozícióban:
Partnerünk csapata tovább bővül, így most egy újabb értékesítő kollégára van szükségük! Több mint 16 éves tapasztalatukkal meghatározó szereplői a biztosítási, független alkuszi piacnak. Munkájukkal a stabilitást és a szakértelmet képviselik a pénzügyi szektorban, a legjobb visszajelzés pedig a folyamatosan bővülő, majdnem százezres nagyságrendű ügyfélállományuk. Értékesítési csapatuk vállalati partnerekkel foglalkozó kollégái jellemzően a szegedi központban dolgoznak, de igény szerint országosan is kiszolgálják kisebb-nagyobb igényeket: személyes tárgyalások az ügyfélnél, nagyobb volumenű szerződések részletes, közös áttekintése, lehetséges biztosítási ajánlatok prezentálása. A megrendelői igények minőségi kiszolgálásának érdekében most vállalati értékesítői létszámukat tovább bővítik. Legyél Te csapatuk harmadik tagja az alábbi pozícióban:
Szeretnéd kamatoztatni szakmai tapasztalataidat egy stabil hátterű vállalatnál? Analitikus szemléleteddel hozzájárulnál a termelés fejlesztéséhez? Akkor ez a lehetőség NEKED szól! Partnerünk egy német hátterű nemzetközi gyártócég, akik elektronikai termékeket gyártanak és autóiparnak szállítanak be. Jelenleg automatizálási folyamatfejlesztésen dolgoznak. Csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Van már tapasztalatod értékesítőként és hivatásodnak tekinted? Kipróbálnád magad valami különlegesben? Dolgoztál már médiaügynökségnél, esetleg most szeretnéd kipróbálni? Médiareklámokkal foglalkozó Partnerünk televízió-, rádiócsatornákon és egyéb online felületeken hirdetési lehetőséget biztosít, a spot megjelenítésektől a különböző szponzorációs megoldásokon át egészen az egyedi kreatív hirdetési lehetőségekig. Jelenleg hozzájuk keressük bővülés miatt a csapatuk legújabb tagját a cég hirdetési lehetőségeinek értékesítésére az alábbi pozícióba:
Mindig is érdekelt az energetika? Rendelkezel villamos-energetikai végzettséggel? Akkor ez a lehetőség Neked szól! Megbízónk egy több, mint 25 éve piacon lévő magyar tulajdonú vállalat, amely saját fejlesztésű védelmi, automatika és irányítástechnikai feladatokat ellátó készülékek gyártásával foglalkozik. Alkalmazási részlegük bővítésére keressük legújabb munkatársukat az alábbi pozícióba:
Partnerünk meghatározó szereplő a mezőgazdaság és élelmiszerfeldolgozás piacán. A cégcsoport több, mint 10 vállalatot fog össze és a folyamatos, stabil bővülés mellett jelentős átalakulásokon megy át, melynek fő irányvonala a csoportszemléletű működés megerősítése. Egy olyan tapasztalt pénzügyi szakembernek vallja magát, aki szívesen töltene be kiemelt szerepet egy jelentős piaci szerepben lévő vállalat folyamatos fejlődésében? Izgalmas kihívást jelentene asz Ön számára egy cégcsoport teljeskörű gazdasági feladatainak koordinálása? Amennyiben IGEN, új lehetőségünk Önnek szól:
Szeretne egy családias és jó hangulatú csapat tagja lenni? Műszaki beállítottságúnak vallja magát és nem okoz gondot a CAD vagy a Solidworks használata? Ha az alábbi kérdésekre igennel felelt, ez a lehetőség Önnek szól! Partnerünk egy közel 30 éves múlttal rendelkező asztalosipari vállalat, mely a hotel- és irodabútorok egyedi gyártására szakosodott. Több európai országból vannak visszatérő vevőik, úgy mint Hollandia, Németország, Ausztria és Svájc. Most az alábbi pozícióba keresnek új kollégát:
Ügyfelünk a hűtő- és klímatechnikai hőcserélők egyik vezető gyártója. Az innovatív megoldások független szállítójaként 1980 óta világszerte nevet szerzett magának jól megtervezett termékekkel. Most mágocsi üzemük számára keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Ügyfelünk lengyel családi vállalkozásként alakult, és mára Közép-, és Kelet-Európa legnagyobb ruhagyártó cégévé nőtte ki magát. Több, mint 1700 üzletből álló hálózatot kezelnek, és 24.000 munkahelyet teremtettek az elmúlt évtizedek során. Magyarországon, budapesti központjukat bővítik, így most új kollégájukat keresik.
Te vagy a digitális média guruja? Úgy gondolod, hogy nem ismeri nálad jobban senki ezt a területet? Szívesen képzeled el magad az egyik legnagyobb média cégnél dolgozni? Ha ezekre a kérdésekre igen a válaszod akkor ez a lehetőség Neked szól! Partnerünknél ebben mind kiteljesedhetsz akik egy média-, reklám-, és PR ügynökség. Az alábbi pozíció betöltésére keresünk most egy magasan kvalifikált szakembert:
Partnerünk egy 2000 óta működő családi cég. Jelöléstechnológiával, és ipari képfeldolgozással foglalkoznak emellett, számos bevált technológiát, berendezést kínálnak. Erősségük, a tartós közvetlen ipari jelölések, az esztergagépre illeszthető lehetőségtől, az intelligens, komplex lézerjelölési megoldásokig. Jelenleg csapatuk bővítésére keresünk hozzájuk új munkaerőt a következő pozícióba:
Belső értékesítőként minőségi munkát szeretne végezni, egy megbízható vállalatnál? Szeretné a vevőket minőségi termékekkel és szolgáltatással kiszolgálni? Rendelkezik műszaki érzékkel és érdeklődik az épületgépészeti ipar felé? Ha ezek igazak Önre, akkor ez a lehetőség Önnek szól! Ügyfelünk közel 13 éve alakult mérnökiroda, akik megrendelőik számára komplex mérnöki és kivitelezési szolgáltatásokat biztosítanak. Filozófiájuk a tervezünk és megvalósítunk, ami a vállalat töretlen sikerét is mutatja a magyar piacon. Folyamatos BŐVÍTÉS miatt keresünk hozzájuk munkatársat az alábbi pozícióba:
Otthonosan mozogsz a projektvezetésben és a magasépítés a Te világod? Szívesen vennél részt nagy volumenű beruházásokban és lennél részese a dinamikus ipari fejlődésnek? Ez a lehetőség Neked szól! Partnerünk fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: építőipai generálkivitelezés, építőanyag- és szerszám kereskedelem. A legnagyobb üzletágat az építőipari projektek képezik, ezen belül leginkább ipari létesítményekkel foglalkoznak. Legalább 500 millió Forint értékű projektekben vesznek részt. Nyílt szellemű, innovatív, hatékony működtetéssel kívánnak maximálisan megfelelni a jövő egyre növekvő kihívásainak. Folyamatosan bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Szeretne egy olyan csapatot koordinálni, akik a legmodernebb megmunkálógépeket szervizelik? Ha szívesen adja a nevét egy olyan márkához, amely világszerte ismert, akkor a legjobb helyen jár! Ügyfelünk az elmúlt 3 évben megnégyszerezte a munkavállalóit és ezt a fajta gyarapodást tekinti a jövő kulcsának. Modern, robotizált üzemüket a japán és a német precizitás kombinációja jellemzi. Tevékenységüket tekintve jellen vannak az automatizációs-, digitalizációs szolgáltatások területén, illetve a precíziós gépgyártás színterén. Jelenleg új kollégát keresünk partnerünkhöz az alábbi pozícióba: SZERVIZ KOORDINÁTOR Pályakezdők jelentkezését is várjuk!
Te vagy a magasépítés garanciális mestere? Szeretsz problémákat megoldani és kommunikálni a legjobb megoldások elérése érdekében? Ez a TE lehetőséged! Partnerünk 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás. A vállalat fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: építőipai generálkivitelezés, építőanyag- és szerszám kereskedelem. Folyamatosan bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba: GARANCIÁLIS MÉRNÖK
A-tól Z-ig ismered az előre gyártott vasbeton szerkezeteket és a pillérvázas vasbetonszerkezeti elemeket? Szeretnéd nagy volumenű projektekben hasznosítani tapasztalataidat? Ez a TE lehetőséged! Partnerünk 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás. A vállalat fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: építőipai generálkivitelezés, építőanyag- és szerszám kereskedelem. Folyamatosan bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba: SZAKTERÜLETI ELŐKÉSZÍTŐ MÉRNÖK - ELŐREGYÁRTOTT VASBETON SZERKEZETEK
Kipróbálnád magad nagy volumenű projekteken? Eredményesen irányítasz beosztottakat és szeretsz az építkezések karmestere lenni? Ez a TE lehetőséged! Partnerünk 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás. A vállalat fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: építőipai generálkivitelezés, építőanyag- és szerszám kereskedelem. Folyamatosan bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba: ÉPÍTÉSVEZETŐ (KELET MAGYARORSZÁG)
Kipróbálnád magad nagy volumenű projekteken? Jól tárgyalsz mind a megrendelőkkel, mind pedig az alvállalkozókkal? Ez a TE lehetőséged! Partnerünk 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás. A vállalat fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: építőipai generálkivitelezés, építőanyag- és szerszám kereskedelem. Nyílt szellemű, innovatív, hatékony menedzsment működtetéssel kívánnak maximálisan megfelelni a jövő egyre növekvő kihívásainak, mert „Az építés a mi világunk!” Folyamatosan bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Szeretne olyan vállalatnál dolgozni, ahol a cég minden gazdasági és egyéb folyamatának elemzését Ön végzi egy személyben, ezáltal rálát valamennyi controlling területre? Van tapasztalata pénzügyi elemzések, beszámolók és riportok kapcsán? HA a válasz IGEN, akkor a legjobb helyen jár! Partnerünk széleskörű ügyfélkörrel rendelkezik a gyártó- és feldolgozóüzemek, hajóépítő üzemek, kikötők és terminálok területén. Mindig is elkötelezetten dolgoztak azon, hogy javítsák a különféle iparágakban működő vállalatok termelékenységét. Jelenleg az alábbi pozícióba keresünk hozzájuk kollégát: CONTROLLER
Kipróbálnád magad nagy volumenű projekteken? Jól tárgyalsz mind a megrendelőkkel, mind pedig az alvállalkozókkal? Ez a TE lehetőséged! Partnerünk 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás. A vállalat fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: építőipai generálkivitelezés, építőanyag- és szerszám kereskedelem. Nyílt szellemű, innovatív, hatékony menedzsment működtetéssel kívánnak maximálisan megfelelni a jövő egyre növekvő kihívásainak, mert „Az építés a mi világunk!” Folyamatosan bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Szeretne egy olyan építőipari vállalatnál dolgozni, amely a projektet végig viszi a beruházás kezdetétől a végéig, így a teljes folyamatba betekintést ad? Érdekli egy olyan munkahely, ahol kiemelt hangsúlyt fektetnek a dolgozók egészségének megőrzésére? Amennyiben igen, ez az Ön lehetősége! A vállalat 1990-ben jött létre, egy amerikai cégcsoporthoz tartozik és fő tevékenysége az előregyártott vasbeton szerkezetek gyártása és szinte piacvezetők ipari padló építésben. Jelenleg új kollégát keresünk partnerünkhöz az alábbi pozícióba: MŰVEZETŐ
Partnerünk egy több, mint 60 éve piacon lévő vállalat, akiknek hivatása, hogy megbízható és felhasználóbarát termékeket állítsanak elő a villamosenergia-ipar számára. Stabil, erős növekedési potenciállal rendelkező megbízónk védelmi és automatikai rendszereket fejleszt és gyárt. Jelenleg csapatuk bővítésére keresünk hozzájuk új munkaerőt a következő pozícióba:
Szeretne egy olyan vállalatnál dolgozni, amely egyedi szerszám- és berendezéstechnikai megoldásaival a jövő generációs autógyártást támogatja világszerte? Szeretné a munkájának eredményét a jövő autóiban látni és mindezt KIEMELKEDŐ MUNKABÉRREL és HOME OFFICE lehetőséggel? A vállalat 5 évtizedes múltra tekint vissza, klasszikus szerszám- és berendezés beszállítóból egy globális technológiai partnerré fejlődött. Jelenleg új kollégát keresünk partnerünkhöz az alábbi pozícióba: PLC PROGRAMOZÓ
Partnerünk Magyarország legnagyobb mérnöki szoftverforgalmazó cége, amely piacvezető 3D-s tervező és gyártástechnológiai szoftver (CAD/CAM/PLM) megoldásokat nyújt ügyfeleinek! Ha szívesen részt vennél, az ipari fejlődésben meghatározó jelentőségű, piacvezető, tervezési- és gyártási csúcstechnológia széleskörű hazai terjesztésében, és megfelelsz a felsorolt elvárásoknak, akkor ne habozz, köztük a helyed. A következő pozícióba keresünk hozzájuk egy igazi oroszlánt, aki ambiciózus, sikerre éhes, és belső motivációval rendelkezik:
Szeretne egy olyan stabil, nagynevű vállalatnál dolgozni, ahol munkáját kiemelkedő bérezéssel jutalmazzák? Partnerünk víziója, hogy a modernizáció a siker kulcsa. Modern, robotizált üzemüket a japán és a német precizitás kombinációja jellemzi. Tevékenységüket tekintve jellen vannak az automatizációs-, digitalizációs szolgáltatások területén, illetve a precíziós gépgyártás színterén. Jelenleg új kollégát keresünk partnerünkhöz az alábbi pozícióba: Szerviz asszisztens Pályakezdők jelentkezését is várjuk!
A kontrollingban mozogsz otthonosan és fejlődési lehetőséget keresel? Tovább bővítenéd tapasztalatodat olyan feladatokban, mint az önköltségszámítás, költséghelyi kontrolling és árkalkulációk készítése, valamint szívesen vennél részt folyamatok, rendszerek fejlesztésében, hatékonyabbá tételében? Most itt a lehetőség Számodra! Partnerünk egy német hátterű nemzetközi gyártó vállalat, mely a speciális, nanokristályos mágnesmagok globális piacának vezető szereplője. Termékei induktív alkatrészként észrevétlenül épülnek be az élet számos területére: ott vannak az ipari és háztartási szektorok élet-és tűzvédelmében, az energetikában, valamint a közlekedésben. Csatlakozz csapatukhoz az alábbi pozícióban:
Szereted a változatos és kihívásokkal teli napokat? Szeretnél egy dinamikusan fejlődő vállalat tagja lenni? Akkor Partnerünknél a helyed! Partnerünk egy 2010 óta a magyar piacon is jelen lévő nemzetközi cég leányvállalata, mely kiemelkedő szolgáltatást nyújt az emelőgépek területén. A bérbeadáson kívül az emelőgépek forgalmazásával és szervizelésével is foglalkoznak, melyet nem csak kül-, hanem beltéren is alkalmaznak. A cég folyamatos bővülésen megy át. Most számukra keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Mindent megszerelsz? Szereted a változatos kihívásokat tartogató feladatokat? Szívesen dolgoznál egy területileg dinamikusan fejlődő cégnél? Akkor Téged keresünk! Partnerünk önjáró személyemelőgépek bérbeadásával, forgalmazásával és szervizelésével foglalkozik. Bármilyen, magasban történő munkavégzéshez biztosítanak önjáró munkaállványokat 40 méter magasságig, kültéri és beltéri használatra egyaránt (főként magasépítési területen, áruházak, csarnokok építéséhez). A magyarországi csoport 2010-ben alakult meg, mely jelenleg az ország ötödik legnagyobb cége a szektorban. Körülbelül 20 alkalmazottal dolgoznak. Most számukra keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Hosszútávú karrierlehetőséget és stabil munkahelyet keresel? Szeretnél hozzájárulni a pihentető alváshoz, azáltal, hogy vásárlóid számára biztosítod a legmegfelelőbb termékeket? Megtaláltad! Partnerünk 100%-ban magyar tulajdonban lévő, családi vállalkozás. A vállalat fő profilja a tollal/pehellyel, gyapjúval, műszállal és egyéb természetes és szintetikus szállal töltött paplanok és párnák gyártása, forgalmazása. Immáron tizenkettedik éve folyamatosan birtokolják a Superbrands márkaelismerést, valamint évek óta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tagjai. Külkereskedelmi csapatuk vezetésére keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Logisztikai tevékenységet végző Partnerünkhöz keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy belga vállalat, amely hidegen alakított acélból készült előregyártott épületeket tervez, fejleszt, gyárt és állít össze. Profiljuk a teljes értékláncot lefedi a kutatás-fejlesztéstől és tervezéstől a gyártáson és a szállításon keresztül a szerelésig és az értékesítés utáni szolgáltatásokig. A belga műszaki csapat támogatására keressük új munkatársukat akár pályakezdők jelentkezését is várjuk!
Ügyfelünk több mint 25 éve meghatározó szerepet tölt be a magyar és nemzetközi logisztikai piacon. Közúti, légi, tengeri és a vasúti szállítmányozással együtt több mint 100 országba szállítanak már évek óta. Két világhálózatnak kizárólagos magyar tagjaként, világviszonylatban bármely desztinációba el tudják juttatni partnereik áruit. Csapatuk bővülése miatt keresünk számukra új munkatársat az alábbi pozícióba:
Pályakezdő vagy, esetleg már tapasztalt szakember? Érdekel a gyártási terület és szeretnél egy szakmailag kiemelkedő csapat tagja lenni? Akkor ez a lehetőség most Neked szól! Partnerünk egy német hátterű nemzetközi gyártó vállalat, mely a speciális, nanokristályos mágnesmagok globális piacának vezető szereplője. Termékei induktív alkatrészként észrevétlenül épülnek be az élet számos területére: ott vannak az ipari és háztartási szektorok élet-és tűzvédelemében, az energetikában, valamint a közlekedésben. Most számukra keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Naprakész könyvelési ismeretekkel rendelkezel? Jól beszélsz angolul és szívesen lennél egy multinacionális cég tagja? Amennyiben igen, új lehetőségünk most Neked szól! Partnerünk egy vezető nemzetközi elektronikai vállalat, mely speciális műszaki termékek gyártása mellett innovatív logisztikai megoldások fejlesztésével és alkalmazásával is foglalkozik világszerte. A vállalat Intelligent Factory csoportja egy izgalmas projekten dolgozik, melynek fókuszában gyártósori alapanyag mozgató robotok fejlesztése és telepítése áll. Most support csapatuk új, tapasztalt munkatárást keressük a projektek átfogó pénzügyi támogatására az alábbi pozícióba:
Földmérő mérnök vagy? A terepen és az irodában is otthon érzed magad? Akkor Partnerünknél a helyed! Budapesti székhelyű cégként 2011 óta foglalkoznak mérnöki és műszaki tanácsadással. Most számukra keresünk szakembert az alábbi pozícióba:
Érdekel az állatgyógyászat? Szívesen vennél részt egy izgalmas projektben és fejlesztenéd szakmai ismereteidet? Ez most a Te lehetőséged! Partnerünk egy magyar tulajdonú gyógyszeripari vállalat, amely több, mint 25 éves múltra tekint vissza a hazai piacon. Főként állatgyógyszerek, állatgyógyászati eszközök és egyéb termékek gyártásával, valamint kis- és nagykereskedelmével foglalkozik. A cég nagy hangsúlyt fektet a saját fejlesztésű és gyártású termékeire és a folyamatos innovációra. Saját, labor háttérrel rendelkező gyógyszerártó üzemüket is folyamatosan fejlesztik, jelenleg egy jelentős bővülési projekt megvalósításának támogatására keressük új munkatársukat az alábbi pozícióba:
Szeretnél részt venni egy globális automative vállalat mindennapjaiban? Szeretnéd, ha a jövőgépjárművei a legnagyobb mértékű biztonságot nyújtanák? Akkor ez a TE karrier lehetőséged! Partnerünk egy globális automotive vállalat, akik olyan karosszériamegoldásokat kínálnak, melyek biztonságossá teszik a jövő mobilitását. Részleges préselés modern technológiájának segítségével, komplex fém- és hibridszerkezeteket fejlesztenek és gyártanak karosszériákhoz és alvázakhoz, melyek könnyűszerkezetes, gazdaságos és törésbiztos tulajdonságokkal bírnak, biztosítva, hogy egy baleset esetén az utasok optimális módon védve legyenek. Bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Van tapasztalata épület-üzemeltetésben és jó vezetői készségekkel bír? Szívesen hasznosítaná szakmai tapasztalatát egy fejlődő vállalatnál? Ez a lehetőség Önnek szól! Partnerünk egy stabil háttérrel rendelkező, innovatív vállalat, amely minőségi napelem rendszerek teljes körű tervezésével, kivitelezésével és kereskedelmével foglalkozik. Fő profiljuk a kiskereskedelmi napelem telepítés, de nyitnak a kkv-szektor felé is és a közelmúltban olyan tevékenységekkel bővítették portfóliójukat, mint az elektromos autó töltők, klímarendszerek értékesítése – ezzel még szélesebb körben hozzájárulva az alternatív energiákban rejlő megannyi lehetőséghez. Most saját csapatukba keresünk új munkatársat, 8 fő szakmai irányítására és a céghez tartozó ingatlanok üzemeltetésére az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy dinamikusan fejlődő szállítmányozási cég, akik kreatív és személyre szabott szolgáltatásokat nyújtanak megrendelőik számára. Hozzájuk keresünk most új munkatársat az alábbi munkakörbe:
Partnerünk több mint 21 éve aktív szereplője a magyarországi élelmiszer-nagykereskedelemnek. Többnyire a közétkeztetés piacán vannak jelen, nagyobb részt éttermeknek és konyháknak szállítanak. Az elmúlt évtized során óriási fejlődésen mentek keresztül, ezért bővülő feladataik ellátására, a szegedi depójukba keresünk új munkatársat az alábbi munkakörbe:
Tapasztalt pénzügyi riportok elkészítésében? Kiválóan ismeri a nemzetközi folyamatokat kontrolling területen és szeretné ennek alapjait Ön lefektetni egy vállalatnál? Szeretne a pénzügyi csapat kulcsembere lenni, ahol feladatainak szerves része lesz a folyamatok kialakítása? Ha magára ismert, akkor még MA pályázza meg ezt a pozíciót! Partnerünk Európa egyik vezető vállalata ipari karbantartáshoz, javításhoz és felújításhoz szükséges termékek és szolgáltatások terén. Mechanikus erőátviteli, pneumatikai, hidraulikai rendszerek, csapágyak, szerszámok, egészség- és biztonságvédelmi felszerelések gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. A vállalat több, mint 20 éve tevékenykedik Magyarországon országszerte. A pénzügyi csapatba keresünk új munkatársat:
Partnerünk a szakma élvonalát képviselő, magasan képzett csapatával nap, mint nap azon dolgozik, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtson nemzetközi és hazai megrendelői számára az építészeti generáltervezés, építőipari projektmenedzsment és generálkivitelezés területein. Rendkívüli ütemben fejlődő, innovatív gondolkodású, közel 100 fős csapatukba keresünk egy precíz és alapos munkatársat
Megbízónk 20 éve alapított, épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó, szakmailag megbízható, stabil pénzügyi helyzetű magyar vállalkozás. Komplex szolgáltatást nyújt beruházások (pl. áruházak, csarnokok, irodaépületek, köz- és lakóépületek, gyógyszertárak) teljes körű épületgépészeti munkáinak kivitelezésére. Bővülés miatt a műszaki csapatába keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Minőségbiztosítási szakemberként szeretne részt venni a légiközlekedés biztonságosabbá tételében, mindezt egy világviszonylatban is egyedülálló nemzetközi vállalatnál? Szeretne olyan csapatot vezetni, amely a proaktív problémamegoldásra összpontosít, folyamatos fejlesztő gondolkodásmóddal rendelkezik? Itt a lehetőség, csatlakozzon még MA nemzetközi partneremhez! Partnerünk a világ egyik vezető közlekedési vállalata, a villamos energia, gyártási és egészségügyi fejlesztések megkerülhetetlen szereplője. Működése során a fenntartható jövő megteremtéséhez kulcsfontosságú újításokat, újdonságokat állít elő. A minőségbiztosítási vezető helyettesét keressük, aki rövid időn belül át fogja venni a teljes minőségbiztosítási osztály stratégiai vezetését.
Partnerünk egy 1998-ban alapított magyar tulajdonban lévő Informatikai cég, akik független szoftverfejlesztő és szolgáltató cégként kínálnak szakértői tanácsadást és informatikai megoldásokat bankok és tőkepiaci társaságok számára. Tulajdonosai és alapítói maguk is pénzügyi szolgáltató társaságok korábbi vezetői. Ez a tény meghatározta üzleti filozófiájukat, és egyedülálló helyzetbe hozta őket az IT iparban: Nagyon erős üzleti fókusz és szakértelem jellemzi őket, amelyet kiváló szoftverfejlesztők és informatikai szakértők támogatnak. Ez a háttér lehetővé teszi számukra, hogy biztosítsák a magas szintű megértést az üzleti és az informatikai területek között, és alapvető forrásokkal garantálják a projektek sikerességét. Fő szakterületeik a fizetések és bankkártyák, a befektetések és a tőkepiacok. Nemzetközi tapasztalatokkal és jelenléttel rendelkeznek. Székhelye és otthoni piaca Magyarországon található, eközben 14 országban dolgoznak különféle projekteken, számos referenciával rendelkeznek Európában, Ázsiában és Afrikában is. Az alábbi pozícióba keresünk hozzájuk kollégát:
Partnerünk IT tanácsadással, egyedi szoftver- és iparági megoldások fejlesztésével optimalizálja a vállalatok alapvető üzleti folyamatait. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elismerte munkaadói megbízhatóságukat, és elnyerték a "Megbízható Munkaadó" címet. Céljuk, hogy példaértékű módon gondoskodjanak munkatársaik munka- és életkörülményeiről. Csapatuk erősítésére keresünk munkatársat a lehető legkorábbi kezdéssel az alábbi pozícióba:
Partnerünk aggregátok kereskedelmével, tervezésével, üzembe helyezésével és szervizelésével foglalkozó, magyar tulajdonú vállalkozás. Jelenleg a magyar dízelmotoros áramfejlesztők piacának vezető cége. Családias jellegű vállalkozásuk új tagját keressük az alábbi pozícióba akár azonnali kezdéssel:
Szeretne egy biztos munkahelyen dolgozni? Partnerünk egy piacvezető húsipari cég. Stabil gazdasági hátterével hosszútávú lehetőséget biztosít. Jelenleg bővülés miatt keresünk hozzájuk új kollégát az alábbi pozícióba:
Szeretne egy biztos munkahelyen dolgozni? Partnerünk egy piacvezető húsipari cég. Stabil gazdasági hátterével hosszútávú lehetőséget biztosít. Jelenleg bővülés miatt keresünk hozzájuk új kollégát az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy 30 éve működő, acélszerkezetek, üveg- és fémhomlokzatok tervezésével, gyártásával és kivitelezésével foglalkozó építőipari vállalat. Hozzájuk keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Ügyfelünk 100%-ban magyar tulajdonú építőipari társaság. 2002 óta folyamatosan és sikeresen működnek a magyar építőipari kivitelezés piacán. Lakó és középületek generálkivitelezésével, valamint felújítási munkákkal foglalkoznak befektetők és magánszemélyek részére. Megrendelőik között önkormányzatok, minisztériumok, oktatási intézmények szerepelnek. Csapatukat új munkatárssal bővítik.
Szeretnéd magad az ország egyik legnagyobb célgépgyártó vállalatánál kipróbálni? Akkor ez a TE lehetőséged! Partnerünk célgépgyártással, ipari automatizálással, szereléstechnikával, kereskedelemmel foglalkozik. Jelenleg közel 200 embert foglalkoztatnak cégcsoport szinten. Partnereik között megtalálhatóak a legnagyobb autógyártók, gyógyszer- és élelmiszeripari cégek nagy része. Bővülő csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Kiváló műszaki érzékkel rendelkezel és érdeklődsz az elektronikai ipar felé? Szeretsz angolul kommunikálni és neves gyártócégekkel együtt dolgozni? Szeretnéd a vevőket minőségi termékekkel és szolgáltatással kiszolgálni? Ha igen, jelentkezz erre a pozícióra, mert itt valóban profi és ambiciózus értékesítőket keresünk! Ügyfelünk 2000-ben alakult, fő profiljuk az elektronikai szerelés során használt segédanyagok, beültető gépek és alkatrészek forgalmazása. 2011-ben új helyre költöztek és jelenleg egy 450 nm-es iroda és 2500 nm raktár áll rendelkezésre a forgalmazott termékek és gépek tárolására és tesztelésére. Úttörő szerepet töltenek be az ólommentes forrasztási technológia hazai meghonosításában - a képviselt Japán SENJU cég termékein keresztül. Partnereik jelentős részét kizárólagosan képviselik (DCT, SENJU, XURON, stb.), ami stabil piaci pozíciót jelent. A cég további fejlődése következtében keresünk számukra ambiciózus munkatársat az alábbi pozícióba:
Szeretnéd az egyik piacvezető Partnerünknél bővíteni a szakmai tapasztalataidat és még jobban megismerkedni az ipar 4.0-val, automatizált raktár rendszerekkel az automatizált vezérlésű járművekkel? Ha igen akkor ezt a lehetőséget neked találták ki! Partnerünk egy vezető multinacionális elektronikai vállalat, mely a gyártás mellett logisztikai szolgáltatásokkal is foglalkozik. Speciális műszaki termékeket, megoldásokat fejlesztenek és gyártanak. Üzemük rohamosan bővülő csapatába keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Partnerünk több évtizede elismert résztvevője a hazai informatikai világnak. Átfogó, innovatív megoldásaival kiváló minőségű, a kor követelményeinek maximálisan eleget tevő szoftvereket biztosít felhasználói számára. Emellett olyan egyedi informatikai megoldásokat kínál, amelyek növelik ügyfeleik hatékonyságát és elégedettségüket. Lendületes csapatunkba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Szívesen értékesítenél nemzetközi piacokon és járulnál hozzá munkáddal ahhoz, hogy az emberek világszerte pontos és gyors orvosi diagnózist kaphassanak, ezzel elősegítve gyógyulásukat? Érdekelnek a komplex digitális rendszerek és fontos számodra, hogy munkádban szabad kezet kapj, mégis egy biztos háttér és műszaki támogatás álljon mögötted? Itt a lehetőség számodra, ragadd meg most! Partnerünk egy közel 30 éves múltra visszatekintő vállalat, a digitális patológiai eszközök első európai gyártója és több, mint 2000 eladott rendszerével a világ egyik piacvezetője. A cég elkötelezett amellett, hogy klinikai patológusok, kutatók és egyetemek számára digitális patológiai megoldásokat (komplex szoftver és hardver rendszerek – szkennerek, digitális mikroszkópos és képelemző megoldások) biztosítson a gyors és pontos diagnosztika elősegítése, orvosi felfedezések és az oktatás támogatása érdekében. Most értékesítési csapatuk bővítésére keressük a terület iránt érdeklődő, külkereskedelemben elhivatott munkatársukat az alábbi pozícióba:
Már van tapasztalata minőségirányítási, minőségbiztosítási területen? Szívesen lenne egy dinamikusan fejlődő csapat tagja? Akkor ez a hirdetés Önnek szól! Ügyfelünk a hűtő- és klímatechnikai hőcserélők egyik vezető gyártója. Az innovatív megoldások független szállítójaként 1980 óta világszerte nevet szerzett magának jól megtervezett termékekkel. Most kaposvári üzemük számára keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Több mint 3 éve értékesítőként dolgozol szállítmányozási területen és jellemez Téged a hunter sales szemléletmód? Szívesen utaznál akár naponta partnerlátogatások miatt? Akkor itt a lehetőség Számodra! Partnerünk több mint 20 éve a magyar piacon lévő nemzetközi és belföldi fuvarozással és szállítmányozással foglalkozó cég. Jelenleg 100 hűtős és ponyvás tehergépjárműből álló flottájukkal komplett logisztikai szolgáltatást biztosítanak partnereiknek a járattervezéstől, a kiszállításig. Most szervezetfejlesztés miatt keressük csapatuk legújabb tagját az alábbi pozícióba:
Van tapasztalatod termelés irányításában és érdekel az állatgyógyászat területe? Szívesen vennél részt egy izgalmas projektben és fejlesztenéd szakmai ismereteidet? Ez most a Te lehetőséged! Partnerünk egy magyar tulajdonú gyógyszeripari vállalat, amely több, mint 25 éves múltra tekint vissza a hazai piacon. Főként állatgyógyszerek, állatgyógyászati eszközök és egyéb termékek gyártásával, valamint kis- és nagykereskedelmével foglalkozik. A cég nagy hangsúlyt fektet a saját fejlesztésű és gyártású termékeire és a folyamatos innovációra. Saját, labor háttérrel rendelkező gyógyszerártó üzemüket is folyamatosan fejlesztik, jelenleg egy jelentős bővülési projekt megvalósításának támogatására és a termelés irányítására keressük új munkatársukat az alábbi pozícióba:
Partnerünk vitaminok és étrend-kiegészítők gyártásával és értékesítésével foglalkozik. Az elmúlt években egymás után 5x elnyerték a MagyarBrands díjat, kétszeres Business SuperBrands díjasok, valamint 8. éve jegyzik cégüket a pénzügyileg legstabilabb és legmegbízhatóbb magyarországi vállalkozások közé. Ezeken túl egy sor üzleti elismerés jelzi, hogy miért érdemes velük együttműködni. Barátságos és összetartó csapatukba keresünk új akár pályakezdő munkatársat az alábbi pozícióba:
Rendelkezel társalgási szintű német nyelvtudással? Vevőorientált szemlélet jellemez? Partnerünk egy folyamatosan fejlődő cég, amely több mint 15 éve foglalkozik online kereskedelemmel. Termékeiket Európa legnagyobb online piacterein, illetve saját webáruházukban kínálják megrendelésre. Idén nagykereskedelmi kapcsolatok fejlesztését tűzték ki célul. Munkavállaló-központúságukból kiindulva céljuk munkatársaik megbecsülése és fejlődésük támogatása által a közös célok együttes elérése. Részükre keresünk most új munkatársat az alábbi munkakörbe, ahová pályakezdők jelentkezését is várjuk:
Partnerünk több évtizede elismert résztvevője a hazai informatikai világnak. Átfogó, innovatív megoldásaival kiváló minőségű, a kor követelményeinek maximálisan eleget tevő szoftvereket biztosít felhasználói számára. Emellett olyan egyedi informatikai megoldásokat kínálnak, amelyek növelik ügyfeleik hatékonyságát és elégedettségüket. Lendületes csapatukba keresünk új kollégát az alábbi munkakörbe:
Megbízónk speciális mérési megoldások szállítója, precíziós műszereket és szolgáltatásokat kínál kutatás–fejlesztés, minőségellenőrzés, termelés, logisztika és kiskereskedelem területeken. Az Iparcsoport támogatására keressük új munkatársukat BELSŐ ÉRTÉKESÍTÉSI SZAKEMBER pozícióba:
Szeretnél egy fiatalos és professzionális csapat része lenni? Nyitott vagy az újdonságokra? Szeretsz és tudsz is új partnereket megszólítani? Akkor ez a pozíció neked szól! Partnerünk egy magyar tulajdonú, saját márkát forgalmazó, fényforrások nagykereskedelmével foglalkozó cég. Hunter attitűddel rendelkező, új munkatársukat keressük az alábbi pozícióba:
Fontos Önnek az igazi csapatmunka? Van már vezetői tapasztalata az építőiparban és szeretne újabb területeket is megismerni, a szakmai fejlődés érdekében? Ha erre a két kérdésre igennel válaszolt, ez a pozíció Önnek szól! Partnerünk egy nemzetközi építőipari szolgáltató csoport leányvállalata, melynek fő profilja a komplex, speciális alapozói mérnöki munka, nehéz talajviszonyok között. Jelenleg új munkatársukat keressük az alábbi pozícióba:
Érdekel a napelemes rendszerek világa, az energia megtakarítás és a fenntarthatóság? Ez a lehetőség Neked szól! Partnerünk, több mint 10 éve foglalkozik napelemes rendszerek értékesítésével és a kivitelezésével. Az évek során elhivatott munkavégzésüknek köszönhetően Közép-Dunántúl egyik meghatározó szolár rendszerekkel foglalkozó vállalatává váltak. Most számára keresünk szakembert az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy dinamikusan fejlődő családi vállalkozás, amely az építőipar modern kivitelezési technológiáját több mint 20 éves szaktudással ötvözve meghatározó szereplője a magyar építőiparnak. Több házat és lakást épített eddig és folyamatosan fejlődnek. Most tovább kívánják erősíteni csapatukat tatabányai irodájukban. Hozzájuk keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Partnerünk egy integrált energetikai vállalat, melynek tevékenysége a projektfejlesztéstől, a tervezésen, kivitelezésen, üzemeltetésen, energiatermelésen át egészen a kereskedelemig, az on-site és off-site PPA szolgáltatásig és a rendszerszintű villamos-energia szabályozásig terjed. Csapatuk bővítése miatt keresünk most a következő pozícióba egy szakembert:
Partnerünk egy dinamikusan fejlődő családi vállalkozás, amely az építőipar modern kivitelezési technológiáját szaktudással ötvözve meghatározó szereplője a magyar építőiparnak. Idén bővítették a repertoárjukat a tervezésen és a kivitelezésen túl, és a könyvelő irodát is üzemeltetnek. Hozzájuk keresünk új munkatársat az alábbi pozícióba:
Mindig is érdekelt az állatgyógyászat? Szeretnél egy családias, mégis folyamatosan bővülő nagyvállalatnál dolgozni? Akkor itt a lehetőség a számodra! Partnerünk egy 100%-ban magyar tulajdonú gyógyszeripari vállalat, amely több mint 25 éves múltra tekint vissza a hazai piacon. A cég főként állatgyógyszerek, állatgyógyászati eszközök és egyéb termékek gyártásával, valamint kis- és nagykereskedelmével foglalkozik. Most barnamezős beruházásuk indulása miatt létszámukat jelentősen bővítik. Céljaik mielőbbi megvalósításához a következő munkakörbe várják új munkatársukat:
Szeretnél egy most induló ipar 4.0-s autóipari zöldmezős beruházáson dolgozni és részt venni a telepítésnél? Akkor ez a lehetőség Neked szól! Partnerünk a világ egyik vezető autóipari beszállító cégcsoportjának leányvállalata. Az anyavállalat 27 országban van jelen és több mint 150 ezer munkatársat alkalmaz. A cég karosszéria, alváz- és mérnöki megoldások átfogó választékát kínálja globális ügyfeleinek. Most zöldmezős beruházásuk indulása miatt létszámukat jelentősen bővítik. Céljaik mielőbbi megvalósításához a következő munkakörbe várják új munkatársukat:
Új lehetőséget keres, ahol VILÁGSZÍNVONALÚ mérnöki termékeket és szolgáltatásokat értékesíthet? A hosszú évek során megszerzett értékesítői tapasztalatát végre egy MEGBÍZHATÓ és EGYEDÜLÁLLÓ termék piacán szeretné továbbfejleszteni? Az optimális páratartalom biztosítása minden gyártóvállalat számára kulcskérdés! Ennek hiányában a legmodernebb és legnagyobb gyárak termelési folyamatai is összedőlnek! Erre kínál megoldást megbízónk, aki most új kollégával bővíti szakmai csapatát.
Rendelkezik társalgási szintű francia nyelvtudással? Vevőorientált szemlélet jellemzi? Partnerünk egy folyamatosan fejlődő cég, amely több mint 15 éve foglalkozik online kereskedelemmel. Termékeiket Európa legnagyobb online piacterein, illetve saját webáruházukban kínálják megrendelésre. Idén nagykereskedelmi kapcsolatok fejlesztését tűzték ki célul. Munkavállaló-központúságukból kiindulva céljuk munkatársaik megbecsülése és fejlődésük támogatása által a közös célok együttes elérése. Részükre keresünk most új munkatársat az alábbi munkakörbe:
Szeretne egy olyan OKOSGYÁR csapatához csatlakozni, ahol az automatizálás és digitalizáció már nemcsak a jövő, hanem folyamatosan jelen van? Akkor most itt a lehetőség! Partnerünk erősáramú villamos kapcsolóberendezéseket gyártó multinacionális vállalat, akik idén negyedik alkalommal kerültek fel a Fortune top vállalatokat összegyűjtő listájára. Emellett energiahatékonyságban, vezérlés-biztonságban, kritikus áramellátásban is világelső helyen állnak. Kunszentmiklósi gyárukban középfeszültségű berendezések- és készülékek előállításával foglalkoznak. Digitalizációs csapatuk élére keresik az új kollégát az alábbi munkakörbe:
Szeretne egy biztos munkahelyen dolgozni? Partnerünk egy piacvezető húsipari cég. Stabil gazdasági hátterével hosszútávú lehetőséget biztosít. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Munkavégzés helye: Tamási Munkaidő: hétfőtől - péntekig, napi 8 órás munkavégzés, 3 műszakban. Jelenleg bővülés miatt keresünk hozzájuk új kollégát az alábbi pozícióba:
Szeretne egy biztos munkahelyen dolgozni? Partnerünk egy piacvezető húsipari cég. Stabil gazdasági hátterével hosszútávú lehetőséget biztosít. Jelenleg bővülés miatt keresünk hozzájuk új kollégát az alábbi pozícióba:
Szeretne egy biztos munkahelyen dolgozni? Partnerünk egy piacvezető húsipari cég. Stabil gazdasági hátterével hosszútávú lehetőséget biztosít. Jelenleg bővülés miatt keresünk hozzájuk új kollégát az alábbi pozícióba:
Szeretne egy biztos munkahelyen dolgozni? Partnerünk egy piacvezető húsipari cég. Stabil gazdasági hátterével hosszútávú lehetőséget biztosít. Jelenleg bővülés miatt keresünk hozzájuk új kollégát az alábbi pozícióba:
Szeretne egy biztos munkahelyen dolgozni? Partnerünk egy piacvezető húsipari cég. Stabil gazdasági hátterével hosszútávú lehetőséget biztosít. Munkavégzés helye: Tamási Munkaidő: Napi 8 órás munkavégzés, 3 műszakban. Jelenleg bővülés miatt keresünk hozzájuk új kollégát az alábbi pozícióba:
Szeretne egy biztos munkahelyen dolgozni? Partnerünk egy piacvezető húsipari cég. Stabil gazdasági hátterével hosszútávú lehetőséget biztosít. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Munkavégzés helye: Tamási Munkaidő: Napi 8 órás munkavégzés, 3 műszakban. Jelenleg bővülés miatt keresünk hozzájuk új kollégát az alábbi pozícióba:
Partnerünk több évtizede elismert résztvevője a hazai informatikai világnak. Átfogó, innovatív megoldásaikkal kiváló minőségű, a kor követelményeinek maximálisan eleget tevő szoftvereket biztosítanak felhasználóik számára. Emellett olyan egyedi informatikai megoldásokat kínálnak, amelyek növelik ügyfeleik hatékonyságát és elégedettségüket. Lendületes webes fejlesztőcsapatukba keresünk új kollégákat az alábbi pozícióba:
Otthon vagy a szállítmányozásban és szeretnél egy világ egyik legnagyobb cégének új projektjében részt venni? Érdekel téged a szállítmányozás és az értékesítés? Ha az előző kérdésekre igen a válaszod megtaláltuk neked az új lehetőségedet! Partnerünk egy vezető multinacionális elektronikai vállalat, mely a gyártás mellett logisztikai szolgáltatásokkal is foglalkozik. Speciális műszaki termékeket, megoldásokat fejlesztenek és gyártanak. Most 6 fős logisztikai csapatukba keresünk új kollégát az alábbi pozícióba:
Otthonosan mozog a HR világában és nyitott egy olyan szakmai kihívásra, melyben kiemelt szereplője lehet egy komplex szervezetfejlesztési projektnek? Fontosnak tartja, hogy valódi partnerként kezeljék és értéket teremthessen? Akkor lehetőségünk Önnek szól! Partnerünk egy piacon kiemelt szerepet betöltő, nemzetközi faipari gyártó vállalat, mely nagy hangsúlyt fektet a szervezetfejlesztésre és a közösségépítésre. Legyen részese a HR terület teljeskörű szervezésének és irányításának az alábbi pozícióban:
Szeretne egy olyan OKOSGYÁR csapatához csatlakozni, ahol az automatizálás és digitalizáció már nemcsak a jövő, hanem folyamatosan jelen van? Akkor most itt a lehetőség! Partnerünk erősáramú villamos kapcsolóberendezéseket gyártó multinacionális vállalat, akik idén negyedik alkalommal kerültek fel a Fortune top vállalatokat összegyűjtő listájára. Emellett energiahatékonyságban, vezérlés-biztonságban, kritikus áramellátásban is világelső helyen állnak. Kunszentmiklósi gyárukban középfeszültségű berendezések- és készülékek előállításával foglalkoznak. Tenderekért felelős csapatukba keresnek most új kollégát, az alábbi pozícióba:
Magyar építőipari kivitelezéssel foglalkozó partnerünk tevékenységi köre főként a közbeszerzések területére terjed ki, ezzel párhuzamosan szívesen építenek, felújítanak befektetőknek és magánszemélyeknek egyaránt. Budapest és Pest megyében több új projektjük is nyílik, aminek az élére keresnek új kollégákat
Szeretnél egy teljes csapatot és stratégiát felépíteni? Szenvedélyed a média kutatás? Szeretsz csapatot vezetni és van már benne tapasztalatod is? Szívesen képzeled el magad az egyik legnagyobb média cégnél dolgozni? Ha ezekre a kérdésekre igen a válaszod akkor ez a lehetőség Neked szól! Partnerünknél ezt mind megteheted akik egy média-, reklám-, és PR ügynökség. Az alábbi pozíció betöltésére keresünk most egy magasan kvalifikált szakembert: MÉDIA KUTATÓ/STRATÉGA CSOPORTVEZETŐ
Partnerünk egy több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező ügyvédi iroda, amely regionális hálózatával szorosan együttműködve, a legmagasabb szintű jogi szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére belföldi és nemzetközi gazdasági ügyletekben. Csapatukba keresünk most új munkatársat az alábbi pozícióba.
Ügyfelünk a hűtő- és klímatechnikai hőcserélők egyik vezető gyártója. Az innovatív megoldások független szállítójaként 1980 óta világszerte nevet szerzett magának jól megtervezett termékekkel. Most mágocsi üzemük számára keresünk új munkatársat kiemelt bérezéssel az alábbi pozícióba:
Ügyfelünk a hűtő- és klímatechnikai hőcserélők egyik vezető gyártója. Az innovatív megoldások független szállítójaként 1980 óta világszerte nevet szerzett magának jól megtervezett termékekkel. Most mágocsi üzemük számára keresünk új munkatársat kiemelt bérezéssel az alábbi pozícióba:
Ügyfelünk vezető ingatlanbefektető és -fejlesztő, amely Lengyelországra, Magyarországra, valamint Közép-, Kelet- és Dél-Európa fővárosaira összpontosít. Piacvezetőként olyan iroda- és üzlethelyiségeket hoznak létre és kezelnek, amelyek segítenek az embereknek abban, hogy jobb és kiegyensúlyozottabb életet éljenek. Küldetésük, hogy erős alapokat adjanak a hosszú távú üzleteknek. Hisznek abban, hogy a kereskedelmi ingatlanok szolgáltatásával és a tartós kapcsolatok kiépítésével valódi értéket teremtenek minden partner: a bérlők, a befektetők és a munkavállalók számára. Minden tevékenységüket a társadalmi és környezetvédelmi szempontok figyelembevételével végezik. Jelenleg szakmai csapatukat szeretnék bővíteni egy új munkatárssal az alábbi pozícióban:
Az Akusztika Mérnöki Iroda az ország egyik legnagyobb akkreditált vizsgáló laboratóriumaként 1996 óta, a mérnök-szakértői szolgáltatások széles skáláját kínálja a környezetvédelem és a munkavédelem területein. Budapesti mérnöki irodájukba keresik új munkatársukat környezetvédelmi mérések és mintavételek szakterületre az alábbi pozícióba:
Partnerünk 30 éve a villamosipari piacon az ország legszínvonalasabb szaküzleteivel működő, magyar tulajdonú vállalkozás. A vállalat kiemelt hangsúlyt fektet a minőségre, valamint a vevői elégedettségre, mely nagyban hozzájárult dinamikus növekedésükhöz. Szakmai csapatukba keresünk új munkatársat akár azonnali kezdéssel az alábbi pozícióba:
Megbízónk 30 éve a villamosipari piacon az ország legszínvonalasabb szaküzleteivel működő, magyar tulajdonú vállalkozás. A vállalat kiemelt hangsúlyt fektet a minőségre, valamint a vevői elégedettségre, mely nagyban hozzájárult dinamikus növekedésükhöz. Szakmai csapatukba keresünk egy tapasztalt vezetőt az alábbi pozícióra, aki felügyeli és irányítja az online értékesítési stratégiákat és az e-kereskedelmi csapatot:
Partnerünk a szakma élvonalát képviselő, magasan képzett csapatával nap, mint nap azon dolgozik, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtson nemzetközi és hazai megrendelői számára az építészeti generáltervezés, építőipari projektmenedzsment és generálkivitelezés területein. Rendkívüli ütemben fejlődő, innovatív gondolkodású, közel 100 fős csapatukba keresünk egy strukturált gondolkodásmóddal és rendszerszemlélettel rendelkező munkatársat
Partnerünk több évtizede elismert résztvevője a hazai informatikai világnak. Átfogó, innovatív megoldásaikkal kiváló minőségű, a kor követelményeinek maximálisan eleget tevő szoftvereket biztosítanak felhasználóik számára. Emellett olyan egyedi informatikai megoldásokat kínálnak, amelyek növelik ügyfeleik hatékonyságát és elégedettségüket. Bővítés miatt új kollégát keresünk lendületes webes fejlesztőcsapatukba az alábbi pozícióba:
Szívesen dolgoznál egy most induló autóipari zöldmezős beruházáson a legújabb technológiákkal? Szeretnéd magad formálni a kialakuló cégkultúrát? Szereted a kihívásokat, és ha nap mint nap fejlesztheted tudásodat? Akkor ez a lehetőség Neked szól! Partnerünk a világ egyik vezető autóipari beszállító cégcsoportjának leányvállalata. Az anyavállalat 27 országban van jelen és több mint 150 ezer munkatársat alkalmaz. A cég karosszéria-, alváz- és mérnöki megoldások átfogó választékát kínálja globális ügyfeleinek. Most zöldmezős beruházásuk indulása miatt létszámukat jelentősen bővítik. Céljaik mielőbbi megvalósításához a következő munkakörbe várják új munkatársukat:
Partnerünk immár 125 éve az amerikai közlekedési, villamos energia, valamint gyártási és egészségügyi fejlesztések egyik legmeghatározóbb vállalata. Széles területet lefedő innovációival és felfedezéseivel úttörő szerepet játszanak olyan ipari technológiák megalkotásában, amelyek kulcsfontosságú változásokat hoznak és hozzájárulnak egy fenntartható, biztonságos jövő megteremtéséhez. Most fejlődő csapatuk új tagját keressük az alábbi pozícióba:
Partnerünk a világ vezető független vizsgáló, ellenőrző és tanúsító vállalatának részeként Magyarországon több, mint 30 éve dolgozik egy jobb, biztonságosabb és összetartóbb világért a szolgáltatási szektor minden területén. Budapesti laboratóriumuk számára keresünk új munkatársakat az alábbi pozícióba:
Gépészeti szakemberként minőségi munkát szeretne végezni, egy megbízható vállalatnál? Az elméleti ismereteit a gyakorlatban is alkalmazza? Szereti, ha a megtervezett ötleteket a gyakorlatban is megvalósíthatja? Folyamatos fejlődésre és innovációra törekszik? Ha ezek igazak Önre, akkor ez a lehetőség Önnek szól! Ügyfelünk közel 13 éve alakult mérnökiroda, akik megrendelőik számára komplex mérnöki és kivitelezési szolgáltatásokat biztosítanak. Filozófiájuk a tervezünk és megvalósítunk, ami a vállalat töretlen sikerét is mutatja a magyar piacon. Jelenleg BŐVÍTÉS miatt keresünk hozzájuk munkatársat az alábbi pozícióba:
Megbízónk az elmúlt 28 évben a magyar építőipar egyik meghatározó, stabil, generálkivitelező társaságává fejlődött. Tevékenysége kiterjed az építőipari generál-kivitelezés teljes szolgáltatási körére. Referenciáik között megtalálhatók ipari, kereskedelmi, középületek, és társasházak kivitelezése, továbbá jelentősek az épület felújítás területén megvalósult projektjeik is.
Szeretnél egy stabil hátterű, innovációra törekvő vállalatnál dolgozni? Szeretnéd megtapasztalni az ipar 4.0 technológiai csúcsát? HA a válaszod IGEN, akkor a legjobb helyen jársz! Partnerünk egy világelső élelmiszergyártó vállalat, Ők gyártják a legnépszerűbb és legmegbízhatóbb eledel márkáit. Ultramodern üzemük jelenleg is bővül, így szívesen várják és különösen megbecsülik a műszaki irányultságú jelentkezőket. Jelenleg az alábbi pozícióba keresünk hozzájuk jelöltet: GYÁRTÓSORI KARBANTARTÓ Pályakezdők jelentkezését is várjuk!
Szeretne egy folyamatosan bővülő, fejlődő céghez csatlakozni, akiket úgy emlegetnek, mint a „Legjobb munkahely”? Szeretné évről évre tapasztalni, hogy munkáját megbecsülik és jutalmazzák az éppen aktuális gazdasági helyzettől függetlenül? Partnerünk víziója, hogy inkább okosan dolgoznak és nem keményen. Modern, robotizált gyáraikat jelenleg is fejlesztik, pedig már most az ipar 4.0 kategóriába tartoznak. Ők gyártják a világ legnépszerűbb és legmegbízhatóbb eledel márkáit és állandó elkötelezettséggel haladnak a tudományos kutatásokban és az egészséges eledelek gyártásában az állatok számára Jelenleg bővítés miatt keresünk hozzájuk kollégát az alábbi pozícióba:
Magyar építőipari kivitelezéssel foglalkozó partnerünk tevékenységi köre főként a közbeszerzések területére terjed ki, ezzel párhuzamosan szívesen építenek, felújítanak befektetőknek és magánszemélyeknek egyaránt. Most több új projektjük is nyílik, aminek az élére keresnek új kollégákat
Szeretnél a nyugati országrész szívében dolgozni egy dinamikusan fejlődő csapat tagjaként? Szívesen dolgoznál a vasúti közlekedés biztonságosabbá tételén? Parterünk repülőgépiparra, védelemre, biztonságra és szárazföldi közlekedésre szakosodott multinacionális elektronikai vállalat, akinek jelenleg bővítés céljából keresünk SOFTWARE FEJLESZTŐ kollégát.